Családias hangulatban, ünnepi keretek között tartotta meg összdolgozói értekezletét a Bródy Sándor Könyvtár Noszvajon, ahol a közös ünneplés mellett a kiemelkedő szakmai teljesítményt is elismerték.
A Bródy Sándor Könyvtár rendhagyó összdolgozói értekezletet tartott Noszvajon, ahol a – többszörös Családbarát díjjal kitüntetett – intézmény munkatársai családtagjaikkal együtt ünnepelhettek, és tölthettek el egy kellemes estét.
Az esemény nemcsak a közös együttlétről szólt: az összdolgozói értekezlet keretében átadták a Bródy-díjakat, valamint Az év könyvtárosa vándordíjat is, elismerve a kiemelkedő szakmai teljesítményt és az elkötelezett közösségi munkát.
Elismerések a kiemelkedő szakmai munkáért
A Bródy Sándor Könyvtár 2021-ben alapította díjait azzal a céllal, hogy elismerje azokat a munkatársakat, akik hosszú távon is magas színvonalú, innovatív és a közösség számára értéket teremtő munkát végeznek.
A Bródy-díj odaítélésekor fontos szempont az újszerű módszerek alkalmazása, a szakmai elhivatottság, valamint a közösségért végzett munka. Az év könyvtárosa vándordíjat az a kolléga kapja, aki az adott évben szakmai teljesítményével kivívta a kollektíva elismerését.
A jelöléseket a vezetők és a munkatársak tehették meg. A Bródy-díjról az igazgató és az igazgatóhelyettesek döntöttek, míg a vándordíj sorsáról a kollégák szavazatai határoztak.
A díjakat Tőzsér Istvánné igazgató adta át.
Bródy-díjban részesültek
Burai Bernadett
Burai Bernadett 2019 óta a Bródy Sándor Könyvtár Olvasószolgálatának és Helyismereti Részlegének meghatározó munkatársa. Precíz, alázatos munkájával, rendszerszemléletű gondolkodásával jelentősen hozzájárult a helyismereti gyűjtemény fejlesztéséhez. Kiemelt szerepet vállal a dokumentumok digitalizálásában és archiválásában, valamint kulcsszerepe volt az Országos Helyismereti Konferencia és a nyári tábor megvalósításában is.
Nevéhez fűződik a könyvtár sikeres TikTok-oldalának elindítása, valamint a Könyvtári Kihívás Kvíz, amely hozzájárult ahhoz, hogy az intézmény elnyerje a Legjobb digitálisszolgáltatás-népszerűsítés kategória első helyét.
Verle Ágnes
Verle Ágnes 2013 óta dolgozik a könyvtárban, ahol kimagasló szakmai tudásával a feldolgozó munka és a katalógus gondozásának egyik meghatározó alakja. Elkötelezett a minőségirányítás és a környezettudatos szemlélet iránt, tagja több szakmai munkacsoportnak. A MKE Heves Megyei Szervezetének elnökeként aktívan dolgozik a szakmai közösség erősítéséért. Munkáját segítőkészség, nyitottság és példamutató szakmai elhivatottság jellemzi.
Dohány Ágnes
Dohány Ágnes, a Felnémeti Fiókkönyvtár vezető könyvtárosa 2017 óta dolgozik a városrész kulturális életének meghatározó szereplőjeként. Empatikus hozzáállásával és közösségépítő munkájával valódi találkozási ponttá formálta a fiókkönyvtárat. Kiemelt figyelmet fordít a gyermekprogramokra, a helyi igényekre épülő rendezvényekre, valamint arra, hogy a felnémeti lakosok is részesüljenek a Bródy Sándor Könyvtár gazdag programkínálatából.
Az év könyvtárosa vándordíj
Szendrei Klára vehette át Az év könyvtárosa vándordíjat. Klára pedagógusként érkezett a könyvtári világba, ahol gyorsan otthonra talált a zenei és művészeti részlegben. Munkáját az olvasók segítése, a könnyebb tájékozódás és a közösségépítés határozza meg. Rendszeres hírlevelei, foglalkozásai és klubjai sokakat vonzanak a könyvtárba, legyen szó gyermekekről, felnőttekről vagy idősekről. Rugalmassága, segítőkészsége és kezdeményezőkészsége példaértékű.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













