Lépjen kapcsolatba velünk

Gyászol a magyar vízilabda – elhunyt Kemény Ferenc

613438362 1469188765077928 3202403129027598471 n

Gyászol a magyar vízilabda – elhunyt Kemény Ferenc

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

93 éves korában elhunyt Kemény Dénes édesapja. Kemény Ferenc csütörtökön ünnepelte volna 94. születésnapját, a család ezen a napon megjelent közleménye szerint bő egy hónapja hunyt el.

A magyar férfi-vízilabdaválogatottal háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány, Kemény Dénes a közösségi oldalán számolt be szintén vízilabda-edzőlegenda édesapja, Kemény Ferenc halálhíréről. – Fecsó ma lenne 94 éves, de bő egy hónapja elköszönt tőlünk. Kérte, hogy ezt az időszakot békében, magunkban éljük meg, ez így is történt és reméljük, a továbbiakban is így lesz. Köszönjük a mintát, köszönünk mindent! Kemény család – idézte a Bors a bejegyzés szövegét.

Elhunyt Kemény Dénes édesapja, Kemény Ferenc

Kemény Dénes csapataiban a 21-ből 19 olyan játékos nyert olimpiai aranyat, aki édesapja, „Fecsó bácsi” kezei közül került ki. A sikeres nevelőedzőről, akiről két éve utánpótlásedzői életműdíjat neveztek el, fia korábban így nyilatkozott: – Azért vagyok hálás neki, mert elég masszívan részt vett benne, hogy belőlem ki lett. Kezdve attól, hogy hároméves koromban ketten maradtunk – mondta.

A világ sokkal szegényebb hely lett, mi pedig most vigasztalhatatlanok vagyunk. Isten veled, Fecsó!

– emlékezett meg Kemény Ferencről a Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos Facebook-oldala, írta meg a Magyar Nemzet.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.