Lépjen kapcsolatba velünk
Img 2445

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Január 28. napja, szerda van. Jó reggelt, Eger! Íme a mai friss, napindító híreink.

2026. január 28., szerda


IIyen idő lesz ma

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, egyre többfelé fordulhat elő kisebb csapadék, zömmel eső, azonban az Északi-középhegység térségében havazásra, illetve vegyes halmazállapotú csapadékra, akár átmeneti ónos esőre is számítani lehet. Borsod térségében és az Északi-középhegység hegyvidéki részein néhány cm hó is összegyűlhet.

Estétől kiterjedtebb csapadékzóna érkezik, képződik az ország fölött, ekkor már északkeleten is inkább az eső lesz a jellemző csapadékforma. A keletiesre forduló szél néhol megélénkülhet, a magasabban fekvő helyeken erős lökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 4 és 10 fok között alakul, de az Északi-középhegység, az Észak-Alföld térségében, beleértve a főváros térségét is, valamint az északnyugati határvidéken ennél akár több fokkal hidegebb maradhat az idő. 

Egerben ma reggel 0, 1 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük


Névnap

Károly, Aglent, Ágnes, Agnéta, Amadé, Amadea, Amadeusz, Amadó, Amál, Amália, Amilla, Apol, Apolka, Apollónia, Efraim, Gréta, Gréte, Grétea, Gyula, Inez, Karola, Manassé, Manfréd, Manfréda, Margit, Margita, Margitta, Margó, Péter, Pető, Tamás

A Károly név eredete és jelentése

A Károly régi magyar személynév, amely nagy valószínűséggel a karul, karvaly madárnévből ered. Már a korai középkorban azonosították a hasonló hangzású, germán eredetű Karl névvel, illetve annak latin változatával, a Carolus-szal. Ennek a germán szónak a jelentése szabad férfi. Településeink nevében is megtalálható, például Nagykároly, Károlyváros.

A Károly név elemzése

A Károly név viselőiből nagy valószínűséggel lesznek a szabad életet szerető, természetjáró emberek. Sokuk választ olyan életpályát, ami mellett kiélheti természetes szabadságvágyát. Ez időnként elmagányosodáshoz vezet, holott a Károlyok alapvetően nem zárkózott és nem emberkerülő jellemek.

A Karola név eredete és jelentése

A Károly férfinév latin alakjának -Carolus- női párjának -Charlotte- magyar változata. Jelentése karvaly, turul vagy legény, fiú.

A Karola név elemzése

Életfeladata, hogy átélje a sikert. Ezt saját hivatásán és karrierjén keresztül, vagy mások által érheti el. Fontos, hogy érezze: kezében tartja a sorsát, emiatt mindig kérdéses számára a párkapcsolat. Mindennél fontosabbnak érzi, hogy elismerjék és felnézzenek rá. Ez csak az önbizalmán múlik. Szívesen harcol az elveiért, de nem lehet öncélú. Nehézségeit az önhittség és az élvezetek okozhatják.

Kutya névnap:

Bufi, Mufi

Cica névnap:

Mufi, Mufurc

Hörcsög névnap:

Pincuri

Születésnaposok

1540 – Ludolph van Ceulen német származású holland erődítményépítő, vívómester és matematikus (a π (pi) a Ludolph-féle szám) († 1617)

1841 – Újházi Ede magyar színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője.  Az Újházi tyúkhúsleves névadója. († 1915)

1884 – Auguste Piccard svájci fizikus. Léggömbök segítségével tanulmányozta a kozmikus sugárzást és eközben 1932-ben 16,2 kilométeres magasságot ért el. 1947-től mélytengeri kutatásokba kezdett és saját tervezésű batiszkáfjával több mint három kilométer mélyre merült. Fia, Jacques Piccard 1960-ban lejutott a Mariana-árok mélyére (11 km). († 1962)

1905 – Kulin György magyar csillagász, számos kisbolygó és egy üstökös felfedezője, a csillagászat fáradhatatlan népszerűsítője; talán túlzás nélkül tekinthető a magyar amatőrcsillagászat atyjának. († 1989)

1928 – Sinka Brigitta (Bici néni) magyar sakkozó. 2015. június vége óta ő tartja a sakkszimultánok nem hivatalos világrekordját, miután megdöntötte José Raúl Capablanca 13 545 játszmás rekordját.

1938 – Tomas Lindahl kémiai Nobel-díjas svéd rákkutató

1948 – Kern András Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező

1978 – Gianluigi Buffon olasz labdarúgó kapus

1981 – Elijah Wood amerikai színész

1984 – Sík Márton magyar kenus

1985 – J. Cole amerikai rapper

1985 – Kállay-Saunders András amerikai-magyar énekes

1992 – Deák Nagy Marcell magyar atléta

2002 – Azahriah magyar rapper, énekes, dalszerző, youtuber

Erről híres a mai nap

  • Aquinói Szent Tamás ünnepe a katolikus egyházban
  • Az adatvédelem nemzetközi napja

Ezen a napon történt

1613 – Galileo Galilei megfigyeli a Neptunuszt a Jupiter mellett, de nem ismeri fel, hogy az bolygó.

1790 – II. József német-római császár, magyar és cseh király visszavonja Magyarországot érintő összes rendeletét, a türelmi, a jobbágyrendelet és az alsópapság fizetését biztosító rendelet kivételével.

1830 – Megjelenik a Hitel, Széchenyi István műve, amely a magyar reformmozgalom programjává válik.

1986 – A Challenger űrrepülőgép 1 perc 13 másodperccel a fellövése után felrobban.

Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei

Sorompóval csökkentik a belvárosi forgalmat Egerben
Kommunikációs workshopot tart a HKIK Egerben szolgáltatói szektor szereplőinek
Hétfő este óta szinte meg sem álltak a tűzoltók
Hogyan válasszunk megfelelő quadot a gyerekeknek?

✨ A szerdai horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)


Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL