Lépjen kapcsolatba velünk

Fontos útfelújítás indul Felsőtárkányban

útépítés

Fontos útfelújítás indul Felsőtárkányban

89,78 millió forint vissza nem térítendő támogatásból újul meg Felsőtárkány egyik fontos belterületi útvonala, a II. Rákóczi Ferenc utca. A beruházás a TOP Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Felsőtárkány Község Önkormányzata sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Belterületi utak fejlesztése” című felhívására. A „II. Rákóczi Ferenc utca felújítása” című projekt megvalósítására 89,78 millió forint támogatást nyert el a település.

A fejlesztés Felsőtárkány egyik meghatározó belterületi közlekedési útvonalát érinti. A II. Rákóczi Ferenc utca a település központjából indul, a Fő utcával párhuzamosan halad, és fontos szerepet tölt be a helyi közlekedésben. Forgalmi akadályok esetén alternatív útvonalként is szolgál, emellett több közintézmény és szolgáltató is innen közelíthető meg, köztük az általános iskola, a templom, a posta és a gyógyszertár.

A beruházást az útburkolat jelentős állapotromlása, valamint a csapadékvíz-elvezetési problémák tették szükségessé. A projekt keretében összesen 737 méter hosszan újul meg az útpálya korszerű aszfaltburkolattal. Emellett felújítják a Tárkány-patak hídjához kapcsolódó gyalogos járdaszakaszt, és kicserélik a meglévő, rossz állapotú korlátot is.

A fejlesztés célja, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé váljon a közlekedés az érintett útszakaszon. A munkálatok részeként a szükséges helyeken szélesítik az úttestet, megszüntetik a kátyúkat és burkolathibákat, valamint rendezett útpadkákat alakítanak ki.

Az önkormányzat várakozásai szerint a beruházás hozzájárul a balesetveszély csökkentéséhez, a településközpont közlekedési infrastruktúrájának korszerűsítéséhez, valamint Felsőtárkány rendezettebb, élhetőbb környezetének kialakításához.

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.

A fotó illusztráció! (He-Do)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL