Tizenegy sérültet látott el a Markhot Ferenc Kórház az M3-as autópályán, Mezőkeresztes térségében történt súlyos buszbaleset után. A lengyel autóbusz balesetében többen életüket vesztették, számos sérültet pedig kórházba szállítottak. Az Egerben ellátott betegek valamennyien stabil állapotban vannak.
Súlyos közúti baleset történt az éjszaka az M3-as autópályán, Mezőkeresztes térségében. Egy lengyel autóbusz szenvedett balesetet, amelynek következtében több ember életét vesztette, és számos sérült szorult kórházi ellátásra.
Vágner Ákos polgármester közölte: az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet is fogadott sérülteket.
A kórház tájékoztatása szerint összesen 11 beteget láttak el. Közülük egy embert már elbocsátottak, négyen a konzulátus által szervezett elszállításra várnak, hat sérültet pedig továbbra is a Traumatológiai Osztályon ápolnak. Egyikük hamarosan műtéten esik át.
Az intézmény közlése szerint valamennyi Egerben ellátott sérült stabil állapotban van.
A polgármester azt is jelezte, hogy a város vezetése kapcsolatban van a kórház főigazgatójával, Eger önkormányzata pedig minden szükséges segítséget megad az intézménynek és a baleset érintettjeinek.
„Most a legfontosabb a sérültek ellátása és az érintettek támogatása”
– fogalmazott Vágner Ákos.
A városvezetés részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak és hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












