Négy feltételezett elkövetőt fogtak el az egri rendőrök augusztus eleje óta különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt – közölte Vágner Ákos. A polgármester szerint a rendőrség a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít a város ellenőrzésére és a bűncselekmények megelőzésére.
Az elmúlt néhány hétben négy, Eger közbiztonságát érintő ügyben fogtak el feltételezett elkövetőt a rendőrök. Az egyik esetben roller-, egy másikban kerékpárlopás miatt intézkedtek, míg egy harmadik személyt egy kávézóba történt betöréssel, a negyediket pedig több üzlet kirakatának megrongálásával hozták összefüggésbe – számolt be róla Vágner Ákos polgármester.
A városvezető megköszönte az egri rendőrök munkáját. Tájékoztatása szerint a Heves vármegyei rendőrség arról biztosította az önkormányzatot, hogy a jövőben is kiemelt figyelmet fordítanak Eger ellenőrzésére és a bűncselekmények megelőzésére.
A közrend és a közbiztonság fenntartását fokozott rendőri jelenléttel kívánják biztosítani.
Augusztus elején tartották meg az első Közbiztonsági Kerekasztalt, amelyen a résztvevők közösen tekintették át azokat a problémákat, amelyekkel az egriek a mindennapokban találkozhatnak.

A bűncselekmények mellett kiemelt területként határozták meg az illegális hulladéklerakás és a kukázás problémáját, az agresszív kéregetést, a hajléktalansághoz kapcsolódó közterületi helyzeteket, valamint az új típusú drogok terjedését.
A polgármester szerint a résztvevők saját tapasztalataikkal és javaslataikkal járultak hozzá a közös gondolkodáshoz. A munka folytatásaként elkészült a Közbiztonsági Kerekasztal működéséhez szükséges szervezeti és működési szabályzat, amely hamarosan a közgyűlés elé kerülhet.
Vágner Ákos hangsúlyozta: a cél egy biztonságosabb Eger megteremtése, ahol az itt élők a mindennapokban is biztonságban érezhetik magukat.
Forrás: Vágner Ákos Facebook-oldala
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












