Szeptember 12-én igazi szüreti forgatag költözik a Szépasszony-völgybe. Az egész napos rendezvényen az Egri borvidék borai és a szüreti finomságok mellett pincetúrák, mustkóstolás, szüreti felvonulás, néptánc, kézműves vásár és családi programok várják a látogatókat. Az estét a Bohemian Betyars koncertje koronázza meg.
Már délelőtt 10 órakor elkezdődnek a programok az Egri Bikavér Parkban. Egészen 18 óráig működik a szüreti alkotóműhely, a Pajta-Pajtik kisállatsimogató és a Kezes-Lábas Kerékpáros Játszóház, míg a kézműves vásár 20:30-ig várja az érdeklődőket.
A színpadi programok 10:30-kor a Hórihorgas Csibészek Gólyalábas csibészségek című produkciójával indulnak, 11:30-tól pedig az Agyagbanda Zenekar lép fel.
Délután indul a szüreti körmenet
A nap egyik látványos eseménye 14 órakor kezdődik: ekkor indul a szüreti körmenet a Szépasszony-völgyben. A program 15 órakor ünnepélyes köszöntővel és a szüreti koszorú megáldásával folytatódik.
15:30-tól néptáncbemutatót és táncházat rendeznek a Felsőtárkányi Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a Lajtha László Néptáncegyüttes, valamint Kovács Márton és bandája közreműködésével.
Ugyancsak 15:30-kor, majd 16:30-kor indul a Szüreti Pincetúra Extra, amelyen előzetes regisztrációval lehet részt venni.
Gyerekkoncert után jön a Bohemian Betyars
A családosokat 17 órától a Bogár Muzsika gyerekkoncertje várja, az esti nagykoncert pedig 19:30-kor kezdődik: ekkor a Bohemian Betyars veszi birtokba a színpadot.
A rendezvény ideje alatt a Szépasszony-völgy nyitott pincéi az Egri borvidék boraival és friss musttal várják a vendégeket, a völgy éttermeiben pedig szüreti ételeket is kínálnak.
A Szüret a Szépasszony-völgyben programjait 2026. szeptember 12-én rendezik meg, a családi és gyermekprogramok, valamint a koncertek az Egri Bikavér Parkban ingyenesen látogathatók.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












