Lépjen kapcsolatba velünk

Már várják az árusok jelentkezését az idei Eger Adventre

Eger Advent

Már várják az árusok jelentkezését az idei Eger Adventre

Bár még csak szeptember elején járunk, Egerben már megkezdődött a készülődés az adventi időszakra: elindult a jelentkezés az Eger Advent 2026 Dobó téri karácsonyi vásárára. Gasztronómiai és vendéglátó kitelepülők, kézművesek, alkotók és kézműves élelmiszereket kínáló árusok jelentkezését is várják.

A szervezők közzétették az Eger Advent 2026 karácsonyi vásárának felhívását, így már jelentkezhetnek azok a kiállítók és árusok, akik az ünnepi időszakban Eger főterén szeretnék kínálni termékeiket.

A felhívás szerint elsősorban minőségi ételeket és italokat kínáló gasztronómiai és vendéglátó kitelepülőket, kézműveseket és alkotókat, valamint kézműves élelmiszereket árusító jelentkezőket várnak.

Jelentkezhetnek továbbá iparművészeti és népművészeti alkotások készítői is.

Október 4-ig várják a jelentkezéseket

A jelentkezési határidő 2026. október 4., vasárnap 18 óra, vagyis az érdeklődőknek egy hónap áll rendelkezésükre pályázatuk benyújtására.

A részletes feltételeket és a jelentkezéshez szükséges információkat az Eger Advent honlapján tették közzé.

Az Eger Advent karácsonyi vására évről évre a belváros egyik legnagyobb ünnepi rendezvénye: a Dobó tér az adventi időszakban gasztronómiai kínálattal, kézműves portékákkal és ünnepi programokkal várja a látogatókat.

A szervezők célja, hogy idén is minőségi gasztronómiai és kézműves kínálattal töltsék meg Eger főterét az adventi időszakban.

Jelentkezés és további részletek: Eger Advent – karácsonyi vásár

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL