Lépjen kapcsolatba velünk

Ügynökakta-botrány – egyre többen követelik a felelősök lemondását, közben Magyar Péter bocsánatot kért

10981395

Ügynökakta-botrány – egyre többen követelik a felelősök lemondását, közben Magyar Péter bocsánatot kért

Egyre súlyosabb kérdéseket vet fel az állambiztonsági adatbázis ügye, miután az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára elismerte: informatikai hiba miatt megfigyelt személyek nevei is ügynökként jelenhettek meg a nyilvánosságra hozott listán. A tévedés Lezsák Sándort is érintette. A történtek miatt a KDNP, és Dömötör Csaba is élesen bírálta az adatbázis közzétételét, utóbbiak pedig a felelősök távozását követelik. Magyar Péter közben bocsánatot kért.

„Mivel telefonon nem sikerült elérnem Lezsák Sándort, ezért itt szeretnék tőle bocsánatot kérni, amiért a levéltár informatikai rendszerének hibája miatt tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába” 

– írta Magyar Péter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán közölte, hogy informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában. A közlemény szerint Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.

Az eset hátterében technikai hiba áll, amelynek kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdték, és megteszik a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében – írták.

Az ÁBTL az okozott félreértésért Lezsák Sándortól a közleményben is elnézést kért.

Lezsák kikérte magának

Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kikérte magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, egyben kijelentette: nem volt ügynök, őt figyelték meg.

A történtek különösen súlyos kérdéseket vetnek fel az adatbázis összeállításával és nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Amennyiben ugyanis egy ilyen adatbázisban nem különítik el megfelelően az állambiztonsági szolgálatok egykori munkatársait és az általuk megfigyelt személyeket, az ártatlan emberek jó hírneve is súlyosan sérülhet.

Megszólalt a KDNP

A KDNP közösségi oldalán közzétett bejegyzésben arra hívta fel a figyelmet, hogy több ezer embert bélyegezhettek meg igazságtalanul, köztük Lezsák Sándort is. A párt szerint a történtek különösen súlyosak, hiszen éppen azok kerülhettek a nyilvánosság előtt gyanúba, akiket annak idején a kommunista diktatúra megfigyelt.

Hát, a régi kommunisták is pont ezt akarták elérni, hogy az ártatlant mondhassák bűnösnek

– fogalmazott a KDNP.

A felelősség kérdése is egyre sürgetőbb

Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő szintén élesen bírálta az adatbázis közzétételének körülményeit. Szerinte már korábban is sejthető volt, hogy a nyilvánosságra hozott adatok értelmezés nélkül, összekeverve tartalmazzák a kommunista állambiztonság egykori szereplőinek és áldozatainak neveit. A politikus szerint a levéltár közleménye egyértelművé tette, hogy nem pusztán elméleti veszélyről van szó: Lezsák Sándor esete bizonyítja, hogy a hibás adatközlés konkrét emberek életére és társadalmi megítélésére is hatással lehet.

Dömötör felvetette, hogy vajon hány további megfigyelt személy neve szerepelhet hibásan az adatbázisban, és hány családnak kellett szembesülnie azzal, hogy hozzátartozójukat tévesen az állambiztonság hálózati személyei közé sorolták.

Dömötör Csaba több kérdést is megfogalmazott a botrány kapcsán. Arra vár választ, hány megfigyelt személy került tévesen a tettesek listájára, hány családnak okoztak ezzel indokolatlan megrázkódtatást, és ki vállalja a felelősséget a hibás adatközlésért.

Azt is felvetette, hogy a történtek után a valóban érintett egykori hálózati személyek közül hányan hivatkozhatnak majd arra, hogy ők is csupán technikai hiba miatt kerültek az adatbázisba.

A képviselő szerint nem lehet a felelősséget egy rejtélyes algoritmusra vagy a levéltár munkatársaira hárítani, különösen annak fényében, hogy az adatbázis nyilvánosságra hozatalát politikai bejelentés előzte meg.

„Kisebb hiba csúszott a rendszerbe”

Dr. Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az ATV Start című műsorban a botránnyal kapcsolatban azt állította, valóban úgy tűnik, hogy egy kisebb hiba csúszott a rendszerbe, ami valóban nagyon kellemetlen helyzeteket teremtett.

Ezt követően pedig a főigazgató magyarázkodásba kezdett és kiemelte, a mágnesszallagon lévő adatok között olyanoknak a neve is szerepel, akik nem együttműködői voltak a rendszernek, hanem megfigyeltjei. 

MTI/Magyar Nemzet

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL