Nagyszabású, összehangolt rendőri akciót hajtottak végre november 4-én Egerben, amelynek során tíz embert vettek őrizetbe bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt. A rendőrök droggyanús anyagokat, készpénzt, ékszereket, telefonokat és hét gépjárművet is lefoglaltak – számolt be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának kezdeményezésére november 4-én több rendőri egység részvételével hajtottak végre összehangolt akciót Egerben. A művelet célja a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítása, valamint egy szervezetten működő, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított csoport felszámolása volt.
Az akcióban az Egri Rendőrkapitányság mellett részt vettek a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának, Közterületi Támogató Alosztályának és Mélységi Ellenőrzési Alosztályának munkatársai, továbbá a Készenléti Rendőrség, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyei rendőr-főkapitányságok bevetési egységei is.
Tíz gyanúsítottat vettek őrizetbe
A rendőri intézkedések során összesen tíz embert vettek őrizetbe, akiket bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.
A különböző helyszíneken végrehajtott kutatások során a nyomozók droggyanús anyagokat, valamint azok porciózására és mérésére alkalmas eszközöket találtak.
Emellett jelentős mennyiségű vagyontárgyat is lefoglaltak, köztük hét gépjárművet, mobiltelefonokat, készpénzt, ékszereket, italokat és egyéb értékeket.
Mind a tíz gyanúsított letartóztatását kezdeményezték
Az elfogott személyeket a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd valamennyiük letartóztatását kezdeményezték.
A rendőrség tájékoztatása szerint az összehangolt művelet célja a szervezett kábítószer-kereskedelem visszaszorítása és az érintett bűnözői csoport tevékenységének megszüntetése volt.
A büntetőeljárás folyamatban van, a gyanúsítottakat az ártatlanság vélelme illeti meg.
Az akcióról készült videót IDE KATTINTVA nézheti meg.
Forrás: Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













