Az egri gyalogosoknak van egy igen bátor rétege. Ők halált megvető bátorsággal lépnek le a járdáról, s bőszen nyomulnak át az utcán. Nincs sem Isten, sem ember, ki megállítsa őket.
Fittyet hánynak a közlekedési lámpák bagatell tényére, a zebrák adta nagyjábólagos biztonságra, és bátran néznek farkasszemet a közeledő autók reflektoraival. Egy autóvezető szemszögéből ezen csoport egyenlő a paprikapiros gondolatokkal, fogak között szűrt felmenő emlegetéssel, és padlófékkel. Számtalanszor látom magam is a csöppnyi erkélyemről, hogy kicsik és nagyok, fiatalok és idősek állnak sorban a járda mentén, kopóként felszegett orral, hogy mikor tiszta a levegő; mikor lehet átszelni a betonsávokat.
Ezzel az a probléma, hogy köbö 4 méterre a zebrától művelik eme megmozdulásaikat. Mert valóban: vannak utcáink, amik még zebramentesek. Amik csöndesek, mert Trabant se jár arra. De például a négysávos korántsem ez a kategória. Az bizony dupla élvezet mindkét irányból- s gyakran nem a megengedett ötvennel robognak az autók, kamionok, buszok, traktorok…
És ennek ellenére látunk anyukákat, apukákat, nagyszülőket átrohanni az úttesten, a gyermek pedig szolidan röpdös utánuk. Látni emberkéket, akik annyira sietnek, hogy csak na, és olyan széplelkeket, akik meg annyira beszélgetnek, hogy szavakkal ki sem lehet fejezni. Hát persze, hogy nem az az első, hogy körbepislantsanak, jön-e bármi…
Halálos nyugalommal vágnak neki az útnak, sem jobbra, sem balra nem néznek. Bízom benne, hogy egy esetleges kritikus koccanásnál testetlenné tudnak válni. Ez több okból is veszélyes hobbi, hiszen akár tömegbaleset is kisülhet belőle. Gondoljunk csak bele: a gyalogos lelép az úttestre, az autós félrerántja a kormányt, a mögötte haladó is, esetleg neki is ütköznek valaminek.
Pördülnek, fordulnak és a következő pillanatban meg csak kapkodjuk a fejünket, hogy „úúúristen, mi van itt…?” El tudjuk képzelni: füstfelhő, romhalmaz, szirénaszó. És csak reménykedhetünk, hogy senki nem sérült meg. Gyakoriak az ilyen akciók a Rákóczi úton, és a Széchenyin is – általában helyijárat buszmegállókhoz közel. Aztán persze ott a rohanó fiatalság: a Kossuth Lajos úton számtalanszor látni közép –és főiskolás korosztályt átlibbenni a kocsik között. A Cifrakapu út szintén veszélyzóna. Főleg, hogy a kanyargós utak miatt még nehezebb felkészülni rájuk.
Szerencsére vannak még olyanok, akik becsülettel állnak a lámpánál, és epekedő tekintetüket a kis piros emberkére meresztik, váltana már zöldre. Persze, érthető a sietség. Én is folyton rohanok, lótok, futok, és mindig úgy érzem, már elkéstem. Aztán rajtam kívül még körülbelül kismillió ember szaladgál így, az tuti.
Szóval legyünk óvatosak, nézzünk szét, és válasszuk a zebrát! Hasznos támpont, már csak tájékozódás szempontjából is, és ne feledjük, ha ne adja az ég, de mégis elcsapnak bennünket egy picit – miközben szabályosan kelünk át az úton, ugyebár-, akkor legalább megvan az esélye, hogy pert nyerünk. Vagy valami.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
