Leltárt készítettünk, és megállapítottuk, hogy Egerben jó néhány olyan pizzéria létezik, ahol finom falatokkal tömhetjük meg a bendőnket. Olasz finomságra vágytunk, így jelen esetben az Il Padrino Pizza Club-ot választottuk. Nekünk így ízlett.
Az étlapot böngészve nehezen tudtuk eldönteni melyikre bökjünk rá, hiszen 28 pizza közül választhattunk. Végül a Pizza con Speck nyert, amelynél rendeléskor az olaszt is gyakorolhatod, a listát végig nézve pedig ez volt az egyik legegyszerűbb elnevezés.
A felszolgált pizzán hámozott paradicsom, mozzarella, speck (tiroli érlelt sonka),és bazsalikom volt fellelhető. A tészta leheletkönnyű, vékony és ropogós volt, amely csak úgy etette magát. A feltét pedig csak hab volt a tortára, amellyel együtt volt csak igazán lágy és ízletes a választott pizza. Határozottan elnyerte a tetszésünket, és igen, meg bírtunk enni egy egészet, ami nagy szó, hiszen hatalmas az adag.
De nem mindenkinek van lehetősége elmenni és helyben elfogyasztani az pizzáját, ezért is hangzik el olyan gyakran eme jól ismert mondat: rendelünk egy pizzát?
Számot vetettünk a helybeli pizzériák honlapjait illetően, és úgy gondoltuk a következő videó érdekes lehet, amelyen egri pizzériák weboldalainak a gyorsasági tesztjét láthatjátok. Minél kisebb értéken áll meg a számláló, a weboldal annál gyorsabb. A méréseket azonos feltételek mellett végezte el egy a Google által kifejlesztett és támogatott amerikai szerver.
https://youtu.be/XTNLYQqBv5g
2016-os felmérések alapján a weboldalak látogatói leginkább nem szeretik azt, ha: a weboldal betöltése lassú (a megkérdezettek 87 százaléknál a türelmi idő 3 másodperc), a weboldal nem mobilbarát és ha az árukínálathoz nincs online vásárlási lehetőség …no meg a felugró reklámok… Nektek mi a véleményetek, mik a tapasztalataitok?
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















