Lépjen kapcsolatba velünk

Évtizedes titok – Így csajozott Egerben a legendás színész

IMG 1516 [1600x1200]

Évtizedes titok – Így csajozott Egerben a legendás színész

Ez a cikk több, mint 10 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk Koncz Gábor adta le a szerdai 15:52-es díszlövést a várból, de emellett arra is fény derült, hogyan udvarolt a lányoknak a neves színész.

Szerda délután, 15:52-kor Koncz Gábor tüzet nyitott Egerre, és még ahogyan elmondta, lőtt is négy törököt. Ezt követően az Eger Híreknek elárulta, hogy töviről hegyire ismeri a várost, ugyanis már általános iskolás korában ide járt udvarolni a lányoknak.

Méghozzá nem is egy, hanem két egri kislányt tüntetett ki a figyelmével, akikhez biciklivel érkezett Mezőkeresztesről, ugyanis itt lakott a közelben – mesélte a színész. Hozzátette azt is, hogy nagyon közel áll hozzá a város, illetve több barátja, vadászbarátja is van, akik egri kötődésűek.

Korábbi filmes élményeiről is mesélt nekünk Gábor, akitől megtudtuk, hogy minden filmet a saját, három-négy lovával forgatott. Nagyon élvezte, hogy minden forgatási szünetben körbelovagolhatták a környéket, és a vívást is gyakorolhatták.

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL