Lépjen kapcsolatba velünk

Imre Géza 41 évesen blokkolt le az olimpiai döntőben! – Itt van az első ezüst

Imregeza

Imre Géza 41 évesen blokkolt le az olimpiai döntőben! – Itt van az első ezüst

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Imre Géza elbukta az elbukhatatlant 14-9-ről vesztette el élete legfontosabb meccsét! 15 találat kellett volna az aranyhoz. 

imregeza

szépen csillog az ezüst

Hihetetlen, talán szavak sincsenek rá. Így nem lehet elbukni egy döntőt. Az ezüst azonban ezüst és ennek nagyon kell örülnünk, gratulálunk Géza! – Meglazult a pengém és mellészúrtam, nem találtam sehol az ellenfelet – mondta a vesztes döntő után a sportoló.

A párbajtőröző Imre Géza tavalyi világbajnoki címe után idén bejutott a riói olimpia döntőjébe, miután egész nap taktikus vívással versenyzett. A negyedik helyen kiemelt 41 éves magyar elsőre a kolumbiai Rodriguezt verte (15-9), majd klubtársa, Boczkó Gábor került az útjába. Boczkóval az elmúlt több mint 10 év sikereit együtt érték el, lelkileg különösen nehéz volt neki ez az asszó, de csak 9 találatot kapott. A nyolc között a kétszeres egyéni világbajnok Novosjolov várt rá, és amikor 1-3-ról megfordította a csörtét, onnan átvette az irányítást, és nem engedte ki a kezéből. Az elődöntőben megismétlődött a tavalyi vb-döntő, amikor egy csellel vitte be az utolsó, győzelmet érő találatot. Most erre nem volt szükség, mert bár gyorsan eladott három találatnyi előnyt, 10-10 után kétszer tisztán talált, majd három együttessel befejezte a meccset. A másik ágon a koreai Park érkezett a fináléba. Imre Géza őt is megverte tavalyi, vb-aranyig tartó nagy menetelésekor, igaz akkor a 32 között. Most a koreai győzött.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL