Kíváncsiak voltunk arra, mely helyeket fedezik fel elsőként az első éves egyetemisták Egerben. Kivétel nélkül mindenki ismeri a Bíborost, de a fiatalok a Szépasszonyvölgyig is szívesen elmennek egy jó kis borért.
Bálint elektronikus ábrázolás szakos hallgató lett és a Sas úti Kollégiumban lakik. -Egyből koliba adta be a jelentkezésem, ami szerencsére összes is jött – mondta büszkén a fiú. Ami az éjszakai életet illeti, Timóttal, a csoporttársával már ki is próbálták a Bíborost, amit eddig a legjobbnak találtak, de a Békafütty is bejött nekik.
Timót elárulta, hogy az Alfában is buliztak valamelyik este, ahol már most nagyon sokan voltak, a szerda estét pedig a Szépasszonyvölgyben töltötték.
Egy nagyobb társaság várakozott a Líceum előtt, pontosabban hat lány és egy szem fiú verődött össze. Valljuk be, a srácnak igen csak jó dolga volt a lányok gyűrűjében. Ebbe a bandába többnyire bejárós és egri születésű hallgatók tartoznak, így nekik nem kellett az albérleti és a kollégiumi gondokkal nyűglődni. Mint megtudtuk, a csapat tagjai rendszeresen buliznak Egerben, akik egyöntetűen a Bíborost említették, amikor a legjobb helyről kérdeztük őket. – Főként a Bíborosba, és a Szépasszonyvölgybe járunk, ott mindig jó bulik vannak – mondták egybehangzóan.
Judit egy egri születésű leányzó, aki anglisztikára jelentkezett. Ennek ellenére még sem marad ki teljesen a társasági életből, hiszen az Almagyardombi Kollégium mellett lakik. Igazi meglepetés volt számunkra a fiatal lány, akiről kiderült, hogy egyáltalán nem jártas az egri éjszakai életben. – Nem nagyon szoktam eljárni, inkább otthonülős típus vagyok. A gólyahéten sem voltam – vallotta be. De ez most minden bizonnyal változni fog – tette hozzá az egyébként nyitott és mosolygós lány. Kiderült, hogy ennek az az oka, hogy Judit három évig Budapesten élt, így azt érzi, most újra meg kell ismernie a várost. Természetesen azért neki is van kedvenc egri helye: – Imádom a Brancsot, illetve már a Csendülőben is voltam, az Almagyar Érseki Szőlőbirtokon. Az ilyen jellegű helyeket szeretem, és a Zöld Pecsétről is sok jót hallottam már – mesélte Judit.
Fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















