Lépjen kapcsolatba velünk

100.000-el tartoznak „kocsmáros” Ernőnek törzsvendégei – Fapados kocsmatúra 3. rész

U6I8648

100.000-el tartoznak „kocsmáros” Ernőnek törzsvendégei – Fapados kocsmatúra 3. rész

Ez a cikk több, mint 10 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kocsmatúránk folytatódik, négy új helyen jártunk. A sorrendet nem kötelező betartani, pláne, ha az ember mindenhol ugyan azt issza. Tehát sorrendben: Arany Szőlő, Tetemvár, Alibi, Teddy. Gyertek velünk!

A Vörösmarty Mihály és a Csiky Sándor utca sarkán álló, láthatóan polgári sarokház épülete ad otthont az Arany Szőlőnek. Nem véletlen a nyakatekert fogalmazás, tényleg otthont ad, méghozzá a másodikat, hiszen a legtöbb vendég törzsvendégként nyilvántartott, már csak a szóismétlés elkerülése miatt sem vendég, hanem családtag. Vörösmarty Mihály és Csiky Sándor, egy festő és egy költő, y-al írva. Y, mint kocsmanyelven a gén, amitől az ember férfi lesz. Pontosabban fiúnak születik. Csak a feministák kedvéért.  Nyilván összefüggés nincs, de az Arany Szőlőbe nők nem járnak. Ottjártunkkor Csaba, az éppen fröccsöző családtag, nagy elánnal elmondta, hogy a hely 1975 és 1983 között, valamikor alakult sörözővé. Előtte cipész műhelyként és kisállat-kereskedésként működött.

_U6I8620-2

Így néz ki belülről az Arany Szőlő

 

Györgyi, aki tényleg Györgyi, most pultosnak nevezzük, mert ez a divat, állást is csak így találni, koránál fogva volt már ezen a helyen csapos és kocsmárosné is. És tényleg lehetett, mert a pult rejti még azokat a klasszikus süllyesztett alumínium hengereket, ahonnan hosszú nyelű, decis mértékkel adták a bort. Ez már rég volt, azóta sok minden változott,  ma a sör és az Unicum fogy a legjobban, a középosztály és a melósok helyévé vált a kocsma. Reggel hétkor nyitnak, ami kifejezetten jó ötlet, mert a kávé forró, erős és jó ízű. Az este tízes zárásig nem produkál a hely semmi meglepőt, nincsenek csúcsidőszakok, meghökkentő vendégek. Aki ide betér, biztos lehet benne, hogy sorban állás nélkül és kedvesen szolgálják ki. Első ránézésre merésznek tűnnek a könyöklők, a talapzatuk könnyűfém felni, gumistól. Beállított nyomással. Egy szóval, és sértés nélkül, olyan átlagos hely az Arany Szőlő, már csak az árait nézve is. Itt mindenki egyenlő, nincsenek előjogok, fenntartott asztalok. Azért persze azt ne felejtsük el, hogy kocsmáról van szó, ahová gondot feledni, álmodozni, az alárendeltség vélt vagy válós érzését kezelni jár az ember. Az Arany Szőlőben az alkoholon kívül van a lélek gyógyítására egy szintén alkalmi, de kitűnő lehetőség.  A Férfi WC. A négysávos útra néző, kétszárnyú ablak alá szerelt piszoár használata, királyi érzés.

_U6I8622-2

Pisilés közben remek panoráma nyílik a négysávosra

Tetemvár nem túl bizalomgerjesztő név, hát még ha büfé. De megszokható. Viszont itt újra bebizonyosodik, hogy az 1552-es dátumot, bárki, bármikor tudja kötni valamihez Egerben. Egy fotós és egy tollal, papírral felszerelkezett idegen, azonnal azt az érzést váltja ki az épp bent időt múlató Lajos nevű törzsvendégből, hogy most vizsgáznia kell. Kérdés nélkül el is mondja, hogy az 1552-es vár ostrom ideje alatt a törökök halottjaikat hordták halomba, kb. azon a helyen, ahol most vagyunk. Innen az elnevezés. Van abban valami furcsa, amikor a retro divat idején, mesterségesen előállított retro kellékkel, jelen esetben retro elnevezésű szörppel, száll be a retro versenybe, egy olyan hely, ahol saját jogon megállt az idő 30 éve. Sport szelet, kis kockás mozaikpadló, vaskályha, légypapír a pult felett, Kőbányai, Borsodi, Unicum, vodka, királyleányka, tulajdonos a pultban. Hitel van!

_U6I8648-2

Ernő nem szőrös szívű, nála törzsvendégei hitelre is ihatnak. Jelenleg bő 100.000 forinttal tartoznak neki vendégei

Ez az előnye többek között, ha a tulajdonos áll a pultban, a sajátjából adhat hitelt, adnia is kell, ha akarja, hogy valamennyire menjen az üzlet. Van is vagy 100 000 forint kintlévősége. Az Unicum itt luxus, a visszajáró vendégek többségének nincs állandó munkája, az alkalmi kereset pedig pont egy napi kocsma számlára futja.

A Tetemvár Büfében megállt az idő 30 éve, aztán az álló idő megállt még egyszer úgy 8 éve, mert a törzsvendégek Fideszről és MSZP-ről vitatkoznak. Aki retrora vágyik, az eredetit itt megtalálja.

_U6I8655-2

Ernőnél folyamatosan bent ül valaki

Az amikor egy rendes kocsma előtt, amit történetesen Alibinek hívnak, kérdezősködni kezdünk, hogy alibiből isznak-e a kint ácsorgók, egyrészt nem jó vicc, másrészt nem biztonságos dolog. Ismeretlenül pláne. Aztán fény derül a név eredetére, természetesen arról van szó, hogy itt régen tudtak alibit igazolni. Akik ezt egybehangzóan állítják, egyben finoman és burkoltan jelzik, hogy volt idő, amikor még csajoztak is, nem csak ittak. Van itt egy teljesen hihető történet, mert azt is igazolni kell, hogy az ember nem megy szánt szándékkal kocsmába. Győrfy Lajossal az történt,  hogy elindult megvarratni a táskáját, de megszűnt a közeli bőrdíszműves műhely. Így aztán benézett egy sörre.

_U6I8666-2

Az Alibi szinte beleolvad az utcaképbe, a város talán legkevésbé felszerelt italmérése

Az Alibi, alibit kap is és a ad is. Reggel kilenckor nyitnak és este tízig vannak nyitva, ami a legjobban fogy, az itt is a sör és valamilyen tömény. Amikor ott jártunk, Fruzsi állt a pultban, fiatal kora ellenére szemmel láthatóan jól érezte magát a hely korosodó törzsvendégeinek társaságában. Egy igazi kocsmai társaságban, ha megjelenik egy idegen, biztosan tesztelni fogják általános szabály szerint a fizetőképességét, mindenki számít egy körre.

_U6I8663-2

Látszik, hogy alig van sör a hűtőben

Az Alibiben sincs ez másként, kiegészülve Csabával, aki itt is törzsvendég, és ha egy kör fizetésével bizalmába férkőztünk, kémiai ismereteinket tesztelni fogja. Kvíz és kifejtendő kérdéseivel. Csaba ugyanis vegyész. És büszke rá az egész kocsma. A hely pontosan a célnak megfelelő berendezésű. Számos hely van, ahová le lehet tenni a korsót és mivel a forgalom szinte folyamatos, az érkezés szerint mindenki más fázisban tart az ivással, azonnal tudni, melyik korsó kié.

A Csebokszári lakótelep szélén ott a Teddy, ami tulajdonképp egy bár. Egy igazi közösségi hely, az elmúlt hétvégén voltak 15 éve nyitva. Meg is ünnepelték egy bográcsnyi csülkös babgulyással. Könnyű nekik, mert csak a szakács foglalkozású törzsvendégek felsorolásánál alig tudtam Ágnes felsorolását jegyzetelni. Robi, Balázs Ádám Laci. Ágnes itt a tulajdonos.

_U6I8639-2

Kocsma külső a kék ég alatt

 

Így érthető módon nagyon szívesen mutat körbe mindent és büszke rá amit megmutathat. Büszke arra is, hogy vannak vendégei, nem csak egy kocsma átlagos vonzáskörzetéből, ami 5-10 perc séta lehet, hanem az egész városból. Jár ide ügynök, közalkalmazott, kórházi dolgozó, mérnök, tanár. Van még egy nagy büszkeségük, egy igazi, amerikai biliárdasztal. Közben zajlik az élet, Ágnest hívja Ausztráliában élő lánya, de pont kiszolgál, nem tudja felvenni, aztán visszahívja, de neki nem veszik fel. A lány is a vendéglátásban dolgozik a világ másik felén, csak ott 10 órával többet mutat az óra. Az pont csúcsidő a vendéglátásban, tán épp kiszolgál, azért nem veszi fel.

_U6I8627-2

Ebben a kocsmában örökzöld pillanatokat élhetünk át, hiszen még fent van a karácsonyi díszlet

Ez még háromszor megismétlődik, legalább szavak nélkül is tudják egymásról, hogy van forgalom. Jéger, Unicum, körte, szilva, birs. Ezek az italok fogynak a legjobban. Csapon itt is Borsodi sör van. A plafonról pedig Unicumos üvegek lógnak, az aljukat levágva, szépen megcsiszolva, ezekből készültek a csillárok. Ha a csillár meghatározása, hogy lóg a plafonról és világít, ha bekapcsolják.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL