Lépjen kapcsolatba velünk

Dér Heni szerint badarság nem elmenni szavazni!

158

Dér Heni szerint badarság nem elmenni szavazni!

Ez a cikk több, mint 10 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Dér Henivel beszélgettünk az október 2-i népszavazásról, valamint arról, hogy milyen párkapcsolati státuszban van éppen. Nekünk elárulta, már nagyon várja a szerelmet.

Itt megnézhetitek videónkat, amelyben Dér Henivel beszélgettünk!

Mint megtudtuk, Dér Heni cége dübörög. – Folyamatosan haladunk, dolgozunk. A saját brandem az elsődleges termék a cégen belül, most azon dolgozom, hogy legyen alkalom és lehetőség arra, hogy minél több gyerkőcöt tudjak tanítani. Erre szeretnék összeállítani egy iskolát is, ami egy kicsit komplexebb – mesélte izgatottan Henu. Hozzátette, hogy rengetegen jelentkeztek már.

158

Dér Heni biztosan elmegy vasárnap szavazni

– Ez az az időszak, amikor bevonulok a stúdióba és dolgozok, új dalokat írok, és a céges dolgokkal is többet tudok ilyenkor foglalkozni – mondta. Elárulta azt is, hogy rengeteg új műsor van, amiben a téli szezonban láthatja őt majd a közönség.

Heni a magánéletével kapcsolatban elárulta, hogy egyelőre még szingli. – Már nagyon szeretnék randizni, de nincs is rá nagyon időm. Heninek viszont arra van ideje, hogy vasárnap elmenjen szavazni, hiszen azt mondta, hogy ő biztos, hogy ott lesz. – Ez egy fontos nap, így badarság lenne otthon maradni és nem szavazni- jelentette ki.

Fotó:media-addict.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL