Kocsmatúránk folytatódik. Újabb három egri helyen jártunk, a Cheers, a Royal Söröző és a Napfény Söröző volt most terítéken. Tartsatok velünk!
Ebben a borongós időben, amikor nyirkosak az utcák, jól esik betérni a helyi kocsmákba, ahol „meleg”, családias hangulat fogadja az embert. Mindegyikben szól valamilyen zene, beszélgetés, morajlás hallatszik a háttérben, és az embert egyfajta nyugalom járja át. Itt nem rohan senki, a vendégek kényelmesen elücsörögnek, beszélgetnek egy korsó sör mellett.

Az EB ideje alatt tömve volt a hely, így a hatalmas ablaknak köszönhetően kívülről nézték az emberek a benti projektoron vetített meccseket
A Cheers Sport Bár a Tizeshonvéd utca 10 szám alatt fogadja a vendégeket, ahol a foci rajongók projektoron nézhetik a meccseket. Igazi sport bár, ami a dekoráción is látszik. – Egész nyáron vetítettük a meccseket, az EB alatt is tele voltunk, és most pénteken is lesz vetítés – mesélte Fanni a pultban.
Itt is megvannak a törzstagok, Ervin például mindig egy pohár sört kér, Unicum szilvával. Vele nagyon jó viszonyban is vagyok, még biliárdozni is szoktunk – mondta Fanni. Mint megtudtuk, rengeteg szülinapot szoktak itt szervezni, volt, hogy egyszerre két szülinapi buli is volt egy este, aminek a végén már mindenki az asztalon táncolt. Ami a vendégkört illeti, igényes, mindenféle korosztályból álló társaság jár ide.
A Royal Söröző sem akármilyen hely. Igazi meglepetésként hatott ránk, ahol érvényes az a mondás, hogy nem minden a külső. Kívülről nem valami bizalomgerjesztő, mondhatni inkább kiábrándító, de amint belép az ember, mintha egy másik helyen lenne.
Belül kellemes, tiszta, kulturált légkör fogadja azokat, akik meginnának egy sört egy nehéz nap után. Anita, a pultos lány elmondta nekünk, hogy ide igazi, összetartó törzsvendégek járnak, akik törődnek egymással – Előfordult már olyan is, hogy itt keresték, vagy hiányolták egymást. Tamás már 13 éve jár ide, így határozottan állíthatjuk, hogy ő is igazi törzsvendég. – Van itt körülbelül egy 30 fős brigád, törzsgárda, akik között van villanyszerelő, gázszerelő, festő, és redőnyös is, érdekes figurák. Ez egy jó hely – mesélte.
Mint Tamás elmondta, gyakran kerül szóba a politika, ami többnyire vitába torkollik. József és Martin évekkel korábban találkoztak itt, azóta pedig jó cimborákká váltak. – A nem iszunk-e meg csak egy sört mondat, sosem válik be – mondta mosolyogva Martin.
A Napfény Söröző még a hetvenes években nyitott, ahol azóta is töretlenül dübörög az üzlet, és már kora reggel betér az első vendég. A sör és a bor a legkeresettebb italok ebben a kocsmában, amely a mellette lévő strand miatt kaphatta a nevét, de ez csak feltételezés.
Mariann, a pultban fogadott minket kedvesen. Elárulta nekünk, hogy már 20 éve itt dolgozik. Megtudtuk, hogy a törzsvendégek főként idősebb emberekből állnak, de bőven akadnak fiatalok is. A hely belül kifejezetten egy étteremre hasonlít.
– Ez inkább egy csendesebb hely, főként nyáron a teraszon jó kint ücsörögni. A fiatalok inkább már máshová járnak, de azért még megfordulnak nálunk is – mesélte Mariann.
Fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!





















