Vannak színpadi produkciók, melyek csak a látvánnyal közösen adnak igazi élményt, akad olyan, ami pusztán a csillogásról szól és van olyan amit mindenféle látványelem nélkül elad a zene. Demjén Ferenc minden kiszólástól mentesen csak zenélt Egerben, néhány pillanatra talán még rockerré is változott.
Pont olyan volt a péntek esti Demjén koncert a Kemény Ferenc sportcsarnokban, mintha 1995-öt írtunk volna. Tökéletes vokál, néha V’ Motorok blokkok és a Gépnek születtem közben, tényleg „nem hagyta meghalni” a rákkendrollt a mester. Demjén Ferenc ugyanis a szórakoztatás (nagy)mestere. A számára legfontosabb helyen, a színpadon nem csupán egy „idősödő” énekes, hanem bizonyos pontokon és csak néhány pillanatra, de még mindig tökéletesen hozza a dinamikus „öreg rockert”. Ő maga sokkal fiatalosabb és dinamikusabb a fejgépek kereszttüzében, mint a közönsége. Nem mozogja túl a koncertet, csak dalokkal kommunikál, ennek okán a nagyérdemű minden mozdulatáért hálás. Sorolhatnám a koncertprogramból kimaradt giga slágereket, de ezen a ponton meg kell említeni, hogy Rózsi talán szólókarrierje legfontosabb dalait hozta Egerbe. A Kihűlt üres kocsmák asztalánál ücsörgő Szabadság vándora egyszer csak rájött, hogy korábban Mindig ugyanúgy szállt fel a Szerelemvonatra, néha pedig a Szellemvasútra. Kábé így…

” Ha a hold feljön az égre Még egy napnak vége, A vén folyó is újra Ezüstre cseréli minden aranyát.” Demjén Ferenc: Mindig ugyanúgy Fotó: Nemes Róbert
A közönségből viszont már kikoptak a huszonévesek és harmincas is alig akadt. A büfés lányok korosztálya pedig nem is érzi nagy dolognak, hogy Demjén Ferenc Egerben fellép. Itt tartunk, egyre inkább jön annak a generációnak az ideje, akiknek a Darabokra törted a szívem, már Halott Pénz nóta lesz és egyre kevesebben fogják tudni, ki írta az eredetit. Ez van, de kanyarodjunk vissza a koncerthez. Az idősebbek a fiatalkorukat én pedig a gyermekéveimet kaptam vissza. Nosztalgiázni és közösen énekelni ez volt a kohézió az éjszakában, bocsánat estében, hiszen negyed nyolckor tűpontosan indult a műsor és bő 90 percig tartott.
A dalok pedig egy előre jól kitalált sorrendben váltották egymást a hangfalakban. Profi, élő, utazó zenecirkusz adott pénteken egy morzsányit a jóból. A picit avitos jóból. Ugyan a dalok tovább élnek, szövegük mondandójuk ugyanaz marad csak a csengésük változik. A mai korszerű fülnek ez bizony néha már kevés.
Összességében azonban jó buli volt, többek közt azért is , mert épp itt voltam gimnazista, amikor A Föld a szeretőm című Demjén lemez kijött és néhány olyan nóta erről a lemezről is felcsendült, amelyeket itt hallottam először Egerben. Műsoros kazettán.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















