Az történt, hogy ma reggel felfigyeltünk két olyan időjárás előrejelzésre, amelyek homlokegyenest mondanak ellent egymásnak, arról, hogy milyen lesz az idei telünk. Az egyik szerint kegyetlen hideg, a másik szerint olyan enyhe még nem volt mint ami most jön.
Konyhanyelven fogalmazva valaki vagy hazudik, vagy nem ért a szakmájához. A meteorológia mégis csak egy tudomány, aminek az időjárás előrejelzés csak egy szelete, ami eljut hozzánk belőle, az is konyhanyelven íródik. Esni fog vigyél ernyőt. És azért a médiumoknak is van némi szerepe, hogy kusza legyen a dolog véglegesen. Mindegy is, ha van harmadik lehetőség is, a ferdítésen és a hozzá nem értésen kívül, egy meteorológus biztos megírja majd. Annyi szép szakma van még ahol lehet hülyeséget beszélni. De mi a következmény? Itt a válasz.
Szép szakma a tetoválóké is, az is lehet, hogy művészet. Ne tévesszen meg senkit, hogy fordítottnak tűnik a felállás. Tarai László sosem beszél hülyeségeket. És ezt készséggel elhisszük neki. Bárhol, bármikor.
Ha okos, szellemileg èrett a kèrdező, akkor nem lehet negatîv következmènye annak, ha a spirituális mester mondjuk fèlre számol, mert egy szellemileg èrett ember mindig maga dönt kardinális kèrdèsekben. Egy ezoterikus ember tanácsa számára egy támpont lesz, amit ha nem tud belül befogadni, akkor vègül nem fog a tanács szerint cselekedni. Egy ezo függőnek viszont a legpontosabb tanácsok is ártanak, hiszen minden belső kètely nèlkül azonnal elfogadja a mester tanácsát, akkor is ha az törtènetesen hibás. Szóval vègül a karma megúszhatatlan îgy is, úgy is. Ès akkor ott van a legösszetettebb eset, amikor ezo függő, nem intelligens, nehèz karmájú ember jut el egy hamis spirituális tanácsadóhoz, aki rossz tanácsokat fog adni neki, mert a kèrdező sorsa az, hogy súlyos èlethelyzetbe kerüljön, ami meg is fog törtènni. Valójában ez a kèrdező akkor nem juthat el valódi mesterhez, mivel a súlyosan terhelt karmája ezt megakadályozza mindaddig, amîg nem szenvedett ès tanult annyit, hogy a karmikus számlája már kiegyenlîtèsre került. Ennyire bonyolult valójában a sors.- mondta Balázs
István utcazenész, azt mondja az ő foglalkozása esetében a félrebeszélés vagy a direkt hazugság úgy merül fel, hogy vannak olyan dalszövegek, amelyekkel nem feltétlenül ért egyet, akkor azokat csak darálja, oda sem figyel. Ezek a hazug szövegek, ez vonatkozik a hazugságra. A félrebeszélés pedig a legcikibb, az akkor fordulhat elő, ha elfelejti a szöveget, hogy blablblabblázzon, egyszer fordult elő. A következmény a kinevetés volt. Abban az esetben, ha nem jut eszébe a szöveg, inkább abbahagyja a dalt – tette hozzá István
Logisztikával foglalkozom, az én szakmámban ilyen esetekben a fegyelmi a büntetés. Ha hibázom és rosszul számolok, nem a megfelelő helyre, vagy időben jutnak az alkatrészek. Autóipari beszállító cégnél dolgozom, a végén biztos, hogy kiderül, ki hibázott. Vagyis, hogy én hibáztam. Mindig felgöngyölítik, pedig elég bonyolult rendszer a miénk. Ha mondjuk a spanyol autógyárban, nem a megfelelő kipufogó csonk kerül az összeszerelő munkás kezébe, én itthon fegyelmit kapok. Van is rá példa.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















