Mint eddig, most is elnéztünk néhány egri kocsmába, hogy feltérképezzük, milyen helyek léteznek még a Bíboroson kívül. Most a Makk7, a Patak-party, a Rock Café, valamint a Zellervár Söröző estek utunkba.
A Kapás utcában, a Makk7-ben, kellemes légkör, valamint Rita, a pultos fogadott minket. Elmondta, hogy még csak pár hónapja dolgozik itt, de már most imádja a vendégeket. – Jár ide üzemvezetőtől kezdve udvarosig mindenféle szakmájú ember, a legkedveltebb italunk pedig a csapolt sör – mesélte Rita. Mint megtudtuk, este 9-ig van nyitva a hely, ugyanis a környéken nem szeretik a késő esti hangoskodást.
A söröző különlegessége, hogy régen ez egy olyan kocsma volt, ahol reggel összegyűltek az emberek, és az olyan vállalkozók, akiknek ember kellett, azok itt megtalálták őket. Innen vitték el a napszámosokat, azokat, akiknek nem volt munkájuk.
Mint Rita elmondta, a törzsvendégek mindig keresik egymást, üzeneteket hagynak itt egymásnak, de az is előfordult már, hogy halpasszírozót kellett őrizgetnie. – A vendégek miatt itt szeretek a legjobban lenni. Név szerint ismerem és becézgetem is akár őket – mondta.
Majd a Patak-party sörözőbe vezetett az utunk, amely a Koszorú- és Szvorényi utcák kereszteződésében várja a szomjas egrieket. A nemrégiben felújított helyen Éva, és István beszélgettek a pultnál. Mint Éva elmondta, körülbelül 20 éve nyitott a hely, valamint furcsa, de itt most a pulton kívül áll a sörcsap, amit már kezd megszokni.
Ekkor toppant be Turcsányi Sándor, alias Turpi, akit a legtöbben utcáink megszínesítőjeként, zenészként ismernek, valamint kézügyességének köszönhetően fantasztikusan is rajzol, így kiállításait is láthattátok már Egerben. Mint elmondta, itt is volt már kiállítása. Turpi mint mindig, most sem érkezett üres kézzel, így tollat és papírt ragadott.
Közben pedig mosolyogva mesélte: – Egyszer kiszámoltam, hogy ez a söröző pont 365 lépésre van a küszöbömtől. Pont úgy jött ki. Mint elmondta, most jelenleg ez a törzsasztala, ahová éppen leült. Elárulta azt is, hogy korábban voltak itt koncertjei is, amikor volt, hogy az ajtó előtt akár 60-70-en is üldögéltek, még a szakadó esőben is.

Éva már megszokta, hogy nem a pulton belül van a sörcsap. Sőt, szerinte így még jobb is, hiszen a vendég is látja, hogy mit kap
Ezután a megújult Rock Café, azaz a régi Sorompó volt a következő állomásunk. Petra elmondta, egy hónapja nyitottak meg, és igazi rockerhellyel van dolgunk. Már csak a zene tekintetében is, hiszen gondosan ügyelnek arra, mit határozza meg a hangulatot. Rockereknek kifejezetten ajánljuk a helyet, hiszen itt szinte csak ilyen zenét lehet hallani.
Most szombaton lesz a Nomád koncert, majd az AB/CD zenekar is jön ide. – Lesznek majd különleges kávéink is, valamint mindenféleképpen kiemelném a díszletet, hiszen ez teljesen tükrözi a hely hangulatát – hangsúlyozta Petra.
– Én már 8 éve biztos van, hogy ide járok, de mióta felújították a helyet, most vagyok itt először. Jól sikerült, nagyon tetszik a design is – mesélte Zoli. Habár Zoli már nem itt él, mégis szívesen betér régi törzshelyére, és reméli, minél tovább az is marad számára.
De ne felejtsük el a Kertész úton található Zellervár Sörözőt sem, amely a kezdetek kezdetétől üzemel. – Az a gyanúm, hogy ez Eger legrégebbi kocsmája, állítja a pultban Viktor. Amikor itt volt a lengyel piac, akkor már régen nyitva volt – hangsúlyozta.
Két vendég állt éppen a pultnál, mindkettőt Csabának hívták, akikről kiderült, hogy korábban nekik is volt kocsmájuk. Most éppen szolidaritásból vannak itt – árulták el nevetve. – Itt mindenre kiterjedő beszélgetéseket lehet hallani, legyen az politika, sport, vagy a lányok. Ezért szeretek ide járni – mondta Csaba.
Viktor szerint a kocsmák kihalófélben vannak, szerinte nincs pénzük a fiataloknak sörözőbe járni. – A 90-es években nem volt gond, hogy ki dobja bele az 50-est a biliárdasztalba. Akkor azt kellett eldönteni, hogy a Szépasszonyvölgyben hányjunk a bortól, vagy a Dobó téren a sörtől. Most ez sem megfizethető szerintem – elemezgette Viktor.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
























