CENTERHALF: Andorra előtt „szabadon”, belső iránytű az illeszkedési problémák tükrében…

A megoldások és a végrehajtás során elveszhet a ritmus, a játékos s maga a csapatjáték is nehezen jöhet vissza ebből a negatív spirálból. Az ellenfél túlbecsülése plusz fékeket ültet a sportolóba, a csapatba. A játék görcsössé válik. Itt talán már túlzó is a játék kifejezés, inkább a játék utáni futásról beszélhetünk. Az első képletre az andorrai meccs, a másodikra a márciusi portugál meccs teremthet kísérleti közeget. Az első andorrai képlet megoldásából következtethetünk a válogatott belső iránytűjére, amely a második portugál képlethez is némi támponttal szolgálhat.

Belső iránytű zavarairól, megingásáról

A fenti sportemberi alapállás nem tekinthető állandónak. Meginoghat. Gondoljunk a sérülésekre és következményeire; a sérülések utáni visszatérések időszakára; a meccsek nélküli edzések monotóniájára, a csapatba kerülés problémájára; nem feledkezhetünk meg az érdekek és emberi intrikák emelte falak útvesztőiről. Szép kis pókháló. A sor azonban folytatható.

A mentális aranyközépút folyamatosan szűkülhet a túlzott taktikai kaloda vagy az egyéni képességekre nehezedő túlzó elvárások okán. Alulról felfelé nézve: a képzési rendszerben a korai taktikai kötöttség szűkíti az egyéni képességek kiteljesedését. A technikai képzettség adja az önbizalom mindenkori alapját. Ha ez megvan, könnyebben jön ki a játékos a hullámvölgyekből, de a hosszabb pályafutásra is nagyobb esély nyílik.

Az öreg hölgy is meginoghat

E belső iránytű működéséről leírásunk nem lehet teljes, de léte és megingása közeli példák sorával illusztrálható. A BL múlt heti fordulójában Juventus – Lyon (1:1) találkozó utolsó képsorai között egy igen beszédes volt. Az olasz csapat edzője, Massimio Allegri a lefújás után rögtön besietett az öltözőbe, belső iránytűje láthatóan ide –oda lengett. Nem tudhatjuk mit gondolt a kiváló olasz mester, az olasz iránytű megzavaródása érezhető volt a mérkőzésen.

Az olasz mester kezdőbe állítja a sérülésből visszatérő Marchisiot és Evrát. Forma megítélésként, formába hozás útjaként is felfogható a döntés. A Napoli elleni előző mérkőzésen Marchisio cserélte Hernanest. Most a jó teljesítményt nyújtó brazil Hernanes helyett lép kezdőként pályára. A visszatérők mellett a kezdőben szerepel a többnyire csereember, Sturaro és a még torinói beilleszkedéssel küzdő Pjanic.

Az egyéni formák képlékenysége mellett az egyénileg vállalkozó – kezdeményező és a beinduló – futó játékosok aránya is felbomlott. Erős illeszkedési problémák léptek fel az olasz taktikai formáció működésében. Mindezt a sokat visszalépő Higuaín tanácstalansága is bizonyította, aki sokszor kényszerült veszélyes keresztpasszokra a mérkőzésen.

Az olasz óriás futballja egyre merevebbé és statikusabbá vált. A fiatal Lyon fokozatosan átvette az irányítást és felül is múlta játékban a Juventust. Allegri próbálta Sandroval és Cuadradoval feloldani valamelyest a játéknélküli merevséget. A mérlegnyelvét ilyenkor azonban már nehéz átbillenteni. A csapatjáték zátonyra futott, és majdnem el is süllyedt a csapat.

Egy olasz egyéni technikai hiba – ami elveszített fonal következményeként fogható fel – után a győzelmet is megszerezhette volna a Lyon. Mi volt a benyomás?

A Juventus szakvezetője túl sokat kockáztatott a minél kevesebb kockázatvállalásért. Formaproblémákkal küzdő kevésbé támadószellemű játékosokat állított jobb formában lévő támadóbb társaik helyére.

Nem tudhatjuk az olasz mester megfontolásának indítékait. Bízhatott a hazai pályában, a védelemben, a rutin erejében, a rotáció megszokott alkalmazásában… Lehet, hogy az előző meccsből indult ki és túlságosan tartott a Lyon játékerejétől? A Juventus játékegyensúlya azonban láthatóan megbomlott.

Az ellenfél felmérése, a túlzott taktikai zártság, a formák mérlegelése és meccsütemezése elcsúszottnak látszott az olasz mester értelmezésében. Mindez a Juventusnak akár a csoportelsőségébe is kerülhet. Massimo Allegri meccs végén látott belső frusztrációja érthető volt. Elképzelt terve nem találkozott a valósággal, és ezzel egy nehezebb jövőbeli út képe villant fel csapata előtt.

Hazai iránytű működéséről, rutin és az évek

Nézzünk a pozitív példát a játékba dobásra, forma – sérülés – technikai tudás – pályaív tekintetében. Itt a Ferencváros futballistája Hajnal Tamás juthat eszünkbe. Sérülékeny, ám rutinos, technikás játékos. Mikor utoléri magát sérülés után Thomas Doll mindig a kezdőbe állítja. Az ő irányítójátéka gördülékenyebbé teszi a csapatjátékot, fölénybe tud kerülni a csapat. Ez látható volt a Videoton elleni idegenbeli rangadón, ahol játékban jobb volt a Fradi. Természetesen a technikai tudás – pályaív képlete kiterjeszthető, a Leandro – Gera – Hajnal hármasra, akik a zöld- fehér csapat technikai stabilitását biztosítják. Stabilitást gátló illeszkedési problémák a Fradinál is fennállnak.

A formaingadozás mélysége gyakorlatilag ezen a három rutinos futballistán múlik. A zöld-fehér csapatnak akkor megy igazán, ha mindhárom játszik és mindhárom eléri a megfelelő formaszintjét. Amennyiben a játéktengelyben bármelyik kiesik akkor nehezen pótolható. Elképzelhetjük ezeket a rutinos játékosokat 28-32 éves kor között a Fradiban, érezzük a nemzetközi szereplés ízét. A gazdasági – szerkezeti struktúra eddig megakadályozta az ilyen típusú minőségi ugrást. Érezzük a Fradi keretének mélysége és kiterjedtsége erős kihívásokkal küzd, különösen, ha a nemzetközi mezőnyre tekintünk ki. Az összehasonlítás terén itt elsősorban a közép-európai élklubokra a közvetlen riválisokra gondolunk.

Német szakemberek és a magyar futball iránytűje. Illeszkedési problémák a pályán.

A játéknélküliség problémája mint illeszkedési zavar kiterjeszthető. Emlékezhettünk Thomas Doll szóvá tette a svájci mérkőzés előtti mesterséges háromhetes bajnoki szünetet. Valóban máshol bajnokik és nemzetközi kupamérkőzések voltak. A mérkőzésnél nincs jobb edzés, szól az örök futballista igazság.

Ha a futballistánál a technikai tudás az alap, mely segít neki újraszerveznie magát, akkor a mérkőzések indítják be az igazi szerveződést, a megerősítések sorát. A játékhelyzetnek megfelelő technikai megoldások kiválasztása, pontossága, gyorsasága fokozódik. A játékérzet ugrásszerűen épül és épül tovább.

Mint Thomas Doll mondta, ő a Fradi érdekeit nézi, valóban a formajavulás meg is szakadt – szerencsétlen módon Gera Zoltán is kiesett pár hétre – gondoljunk a Ferencváros fenti alapképletére. Ám a teljes kép is őt, és a futballista örök játékigazságát igazolta. Láttuk, hogy Fiola Attilának, aki komoly sérülésből jött vissza jól jöhetett volna még 1-2 tétmeccs a válogatott találkozó előtt. A helyezkedés biztonsága a játékérzékből fakadó bátorság hiányzott nála, az, amellyel Dzsudzsákot még jobban támogathatta volna. A játéknélküliség, a kevés játék ráadásul az idegenlégiósainkat is szisztematikusan és erősen sújtja. Sokaknál látszott mindez, a döntéshelyzetek árulkodóak igazán.

Mindenki Lang Ádám luftrúgására gondol, ott a helyzetnek nem megfelelő technikai választással szembesültünk, a futómozgás vonalához jobban illő rüszt – itt mondjuk belső rüszt rúgás – helyett belsővel, köríves mozdulattal akarta oldalra rúgni a labdát. Nyomás alatt a saját kapuja felé futva, a legbiztonságosabb technikai megoldás, a belső sejlett fel benne, de nem a helyzetnek megfelelő. A hiba magyarázható a játékbiztonság hiányával, a franciaországi beilleszkedés periódusával.

Találkozhattunk olyannal, amikor a helyzetet felismerése vagy felvállalása nem történt meg. Ilyet fedezhetünk fel Stieber Krisztiánnál mikor az előtte lévő üres terület befutása, szélsőtől várt meghúzása helyett rápasszolta a labdát Kleinheislerre, aki három svájci játékos között volt.

Találkozhatunk olyan meghatározó meccsjelenettel, amikor a helyzethez illő technikai pontosság hiányzott: Stieber centerezés a berobbanó Németh Krisztiánnak, tizenegyesgyanús szituáció. Messze volt a labda az érkező játékostól, Kuipers nem is adta meg. Érdekes egybeesés, a Juventus-Lyonjátékvezetője is a holland Kuipers volt. A torinói mérkőzése könnyebb síppal fújta be a lerántást a hazai csapatnak, ugyan lassabb volt az eset mozgásgyorsasága, a bejátszott labda azonban közelebb volt a csatárhoz. Nüanszok, de meccseket eldöntő különbségek sejlenek fel. Az aprónak tűnő momentumok mögött/alatt nagyobb mélységek húzódhatnak: a játéktudás mélysége és a játékforma szintje. Thomas Doll felvetése jogos volt futballszakmai értelemben és egy újabb illeszkedési problémát vet fel.

Bernd Storck szempontjait is meg lehet érteni. A svájci meccs kiemelt fontossággal bírt, realistán nézve a továbbjutás esélyeiről döntő találkozó volt. Itt nem lehet alkalmazni a korábbi EB – selejtezősorozatban látott, majd ráérünk még futballozni gondolkodását. Az erőviszonyok a vb selejtezőcsoportban messze vannak a kiegyenlítettől, a továbbjutási esélyek az első két helyre korlátozódnak, a harmadik hely nem játszik. Ráadásul a Feröer – szigetek, Andorra, Lettország hármas nem egy pontrablásra esélyes hármasnak néz ki. A portugálok technikailag kiemelkednek a mezőnyből, nagy falatnak tűnik. Maradt Svájc.

A jelenlegi állás és realitás a harmadik helyet előlegezi meg a magyar válogatottnak. A nemzeti csapat előtt álló feladat kitolódni látszik a következő EB selejtezőre.

Oda kell kialakítani egy ütőképes válogatottat, a játékrendszerhez 22 bevethető játékost találni – amit most nem érzünk igazán – a különbséget jelentő vezéregyéniségek felépítéséről nem is beszélve. Nehéz feladat. Ez az átalakítási kényszer is dolgozhat Bernd Storckban. Az említett illeszkedési problémák, a formák problematikája azonban malomszerűen csak dolgozik tovább. Feröer ellen hiányzott egy szélső játékos, a svájciak ellen már volt Stieber személyében, a lettek ellen megtörtént a Stieber – Gyurcsó csere. Fiola és Lang kimaradt, Kádár beljebb került, ahol jobb teljesítményt is nyújtott, mint a svájciak ellen.

A szélsőjáték evolúciója és formaíve láttatja az illeszkedési problémákat és a kiigazításokat. Ezek a fáziskésések a saját szempontunkból hozzájárultak, ahhoz hogy a várt – elvárt kilenc – hét pont helyett csupán négy pontig jutottunk.

Bernd Storck csapata azonban még így is jobb képet mutat, mint mondjuk a Dárdai – csapat az EB selejtezők közepén. A hazai meccsek a finn, a görög, a román (Bernd Storck első meccse) a nézői szemnek szenvedést és alárendelt játékot hozott.

Lehet, hogy Dárdai Pállal jelent meg a holtponton átlendítő magabiztosság, de Bernd Storck és Andreas Möller által alakult ki a szakmaiságtól vezérelt játékegyensúly.Az utóbbi jelenti az önbizalom tartósabb forrását.

Az akkori O:O – ák és rossz meccsek után, a Svájc elleni 2:3 felüdülésnek tekinthető. Mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést. Anno a hazai Románia elleni mérkőzés utáni elemzésünkben, úgy gyakoroltunk játék – kritikát, hogy kitekintettünk a Svájc –Szlovénia találkozóra. Az akkor tett meglátásokhoz képest, a magyar válogatott játéka egyértelműen pozitív irányba fejlődött. Még ha azt a körülményt is figyelembe vesszük, hogy most a svájciak sem mutattak valami nagy formát, mintha egy leszálló ág venné kezdetét náluk.

Mindezeken túl a storck- i játékegyensúlyról maguk a magyar gólok árulkodnak. Akkor egy 20-25 méteres lövést ünnepeltünk és énekeltünk meg, most góloknak örülhettünk, a gólok mögött felfedezhető az elképzelés. Akkor Szalai Ádám nem ért volna oda a kipattanóra, egy 20-25 méteres lövés után. Most lövés helyett a játékosabb Nagy Ádám felpasszolta a labdát Kleinheslernek a tizenhatosra az összekötőbe.

Aki ott lehetett és csavarhatott, Szalai ezzel közelebb került a kapuhoz, beindulhatott, a kipattanót is elérhette. A másik gólnál Dzsudzsák átfordíthatott a másik szélsőnek, Stieber Krisztiánnak centerezhetett, a kapu közelében lévő középcsatárnak.

A Storck – csapat góljai kellemesebb futballról mesélnek. A defenzív, játékegyensúlyt feladó gondolkodást ne sírjuk vissza egy pálya fölött lebegő, egy – egy vereség miatt könnyen elszálló magabiztosság miatt. A pályán fellépő hibák kiküszöbölése az illeszkedési problémák enyhítésével érhető el.

Illeszkedési problémák és a pályán kívüli rendszer. A futball–iránytűt zavaró mesterséges pólusokról

A válogatott és a klubok közötti illeszkedési problémára hívta fel a figyelmet a Storck – kérés/döntéshozatal és az erre reagáló Doll – kritika. A probléma kerete a magyar futballt körülvevő struktúrából eredeztethető. Gondoljunk az állami beavatkozásban rejlő ellentmondásokra. A futballszerető érvelhet úgy, hogy állami segítség és beavatkozás nélkül nem tehető fel a magyar futballnemzetközi pályára, a nagyobb önszerveződés felé vezető útra. A futballt szeretők és futballt nem szeretők állampolgárként más társadalmi problémák tükrében az elosztás, az elosztási rendszerek és csatornák milyenségét a mögötte álló alkurendszert természetes módon kritizálják.

A „csak” futballszerető szemléletnek is szemet szúr a szakmai értelemben olyan mesterséges lufik és megközelítések, mint a felcsúti Puskás Akadémia. Az ilyen modellek megzavarják a futball modernizációjának elfogadottságát, kódolják és előrevetítik a füttyszót.

Jellemző, visszatérő tünetegyüttese a honi fejlődésnek, hogy a politikai – állami beavatkozás logikája túlzásokat eredményez. Másrészt, ha nincs politikai–állami akarat, akkor előremutató kezdeményezés sincs, a nagyvállalkozók futballorientációi nem tudtak egy klubot sem tartósan az európai vérkeringés rendszerébe bevinni.

Voltak félbeszakadt kísérletek korábban: MTK, Dunaferr. Egyévados szerepeket játszott a Ferencváros, a Debrecen, a Videoton. Hol és hogyan helyezhető el ebben a keret – és viszonyrendszerben a válogatott? A klub – évadsorozatok hiányát, az organikus fejlődést a válogatott sikere ellensúlyozhatja. Jöhet a tapsorkán. Ám ez ismét túlzásokat eredményezhet.

Megjelenhet egy rossz értelmezési spirál: válogatott mint nemzeti „elitalakulat”, kialakulhat a vízfej – effektus. A szakmaiságra rátelepedhet a vezérelv, mely a felülről lefelé irányuló szakmai egyeduralom jegyeit vonhatja maga után. Volt itt Kutas – diktatúra, Mezey – korszak, láthattuk a Pintér –módszert és a Dárdai – jelenséget. A Storck – kérés/döntéshozatal és Thomas Doll kritikája a maga kulturált formájában mintha ezt a keretrendszert és a benne mozgó konfliktust villantotta volna fel újra.

E viszonyrendszer a magyar labdarúgást működtető és körülölelő struktúrából adódóan mintha ciklikusan ismétlődne. Nem véletlen, hogy a fütty, a taps, és a közte kongó üresség körkörösen jár körbe és körbe a magyar futball nagy közös stadionjában.

Az illeszkedési problémák viszonyrendszere érdekesen alakulhat a közeljövőben, a vb-re valószínűsíthetően nem jut ki a válogatott. A labdarúgás normális vérkeringéséhez mindjobban szükségeltetnek a klubsikerek.

Ezek a klubsikerek hozhatnak igazi változást. Az önszerveződés esélyei megnőnének az európai vérkeringésben történő bekapcsolódással. Egy tartós jelenlét kialakulásával természetesebb áramlás állhat elő a magyar klubok között, a klubok és a válogatott között.

A válogatási elvek is átláthatóbbá válnának. Az utánpótlás is mozgékonyabb elvek szerint szerveződhetne, érdekektől és előítéletektől mentesebb formákat ölthetne, szabadabb utat engedve a tehetségek kifutásának. Pályára és pályán belülre kerülhetne a magyar labdarúgás, és a sokat vitatott állami jelenlét hatása is csökkenhetne. A választások közeledtével a futball körüli politikai és kultúrharc csak fokozódni fog. A politikai és közéleti nyomás emelkedésének, legyen az pro és kontra, a külföldi szakemberek és munkamódszereik láthatóan jobban ellenállnak.

Bernd Storck a Dárdai – jelenséget tudta felülírni csendes profizmussal és sportszakmai teljesítménnyel. Thomas Doll hangja a szakmai indítatástól a klubfutball és modellépítés fontosságáig ér fel. Ne felejtsük olyankor hallatta hangját, amikor a sikeres válogatott ismét szent tehénné lett, míg a Fradi a nemzetközi kiesés miatt fekete báránnyá vált. A magyar futball belső iránytűje még mindig keresi az aranyközéphez vezető utakat. A válogatott szent tehén vagy a szakmai piramis csúcsa? A szakmai építmény váza létezhet –e erős politikai akarat nélkül? A politikai akarat mennyire deformálja és veti vissza a szakmai alapú szerveződés kibontakozását?

Forrás: centerhalf.hu