Lépjen kapcsolatba velünk

Közösen emlékeztünk John Lennonra a Dobó téren

U6I0410

Közösen emlékeztünk John Lennonra a Dobó téren

Ez a cikk több, mint 9 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Csütörtök este a BlackBirds adott koncertet John Lennon emlékére a Dobó téren. A zenekar elképzelése – a 2004-es alakuláskor és azóta is -, hogy felidézze a legendás Beatles koncertek hangulatát. Képgaléria, szubjektív emlékezéssel!

Három éves voltam, amikor egy őrült rajongó lelőtte. Fel se fogtam mi történt, csak sokkal később.  Majd 6 évesen az oroszlányi Martos Flóra úttörőcsapat kisdobosaként meghallottam ezt a dalt:

Majd pár nap múlva a 4 évvel idősebb szomszéd fiú hozott néhány lemezt a kamionsofőrként dolgozó nagybátyjától és elindult valami a zenei ízlésemben. Az Rgo, Dolly Roll, Bikini trió helyett John Lenonn és a Beatles lett a kedvencem. Akkoriban a tankönyvek mellett Népsportot és Lenonnról szóló könyveket olvastam… és teltek az évek, sikerült begyűjtenem pár kazettát néhány eredetinek tűnő lemezt, majd CD-t. Pár év múlva már új kedvenc számom lett:

Azóta is ez a kedvencem, ha róla van szó. Az elmúlt napokban rengeteg megemlékező írás született halála évfordulója okán. Ezt nem annak szánom, csupán egy rövid szösszenetnek, ami annak okán jutott eszembe, amit tegnap néhány dal alatt átéltem a Dobó Téren.

Fotók: Nemes Róbert

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL