Lépjen kapcsolatba velünk

Régen voltunk már ennyire mocskos punkok – Kösz Alvin!

Alvin1

Régen voltunk már ennyire mocskos punkok – Kösz Alvin!

Ez a cikk több, mint 9 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Volt valami ellenállhatatlanul nyers erő este az Alvin és a mókusok buliján, ami miatt őrjöngés és tombolás nélkül nehéz volt megmaradni a BRDWY-ban.

Amikor budapesti kollégáim megtudták, hogy december 30-án Egerben zárja az évet az Alvin és a mókusok, tényszerűn közölték velem, többen is megszállják Egert, ahol leszek szíves házigazdaként viselkedni velük.  – 12500 forint, ennyibe került forintosítva a Borszalonról írott cikkem, ha az újságíró megírja, amit tapasztal és lát, előfordul, hogy sértődés van. Ilyen esetben, ha a telefon nem felel, inkább megvesszük a következő kiszemelt rendezvényre a jegyet, hogy az „ingyenjegyért” cserébe ne írjatok rosszat elv fel se merülhessen.  Jelen esetben öt belépővel támogattuk saját magunk véleményszabadságát és bőven megérte.

alvin1

Fényár, zenekar, közönség, elmosódás

Huszonhárom évet köszönt meg a zenekar közönségének, igen 1993 óta ennyi idő telt el. A korabeli tarajos punkok azóta már családapák, és a régebbi Sziget fesztiválok állandó arcai ma már egy sokkal szolidabb életet élhetnek. Valahol. Ha élnek. Azonban a punk zene a maga egyszerűségével a kölcsönös felejthetetlenség állapotában van. Az agy nem felejti a dallamot, a láb meg a ritmust, és ha 15 év után egy dallamra még mindig ugyanaz a salgótarjáni sörszagú csók jut az eszébe az embernek, akkor minden rendben van. No ez a nosztalgikus érzés lepett el bennünket és csak néztük a pogózó ifjakat. Izzadtan és néhányan félmeztelenül lökdösődtek, így adták át magukat a zenének.

alvin2

Telt ház volt, szerettük nagyon a bulit.

Mind az öten visszafiatalodtunk picit középiskola utánra, üvöltöttük, amit kellett és Zorán barátunk még pogózni is beszállt, de hamar rájött, hogy a pogó az ugyanaz maradt, csak mi tűrjük már nehezebben a kék-zöld foltokat. Ide kattintva megláthatód rövid videónkat, hogy hogyan is ment a zúzás a színpad előtt. Egy bizonyos zenei ízlés képviselőinek egy Alvin koncert sokkal többet ad, mint sok 40-es 50-es embernek egy Zoltán Erika buli. Ezt is hívhatjuk retro-nak, csak minek, ennek van normális neve és punk zenének hívják. Sok ilyen bulit Egerbe. Ilyen mocskos punkok már régen voltunk, mint tegnap este és Droppa kolléga innen is üdvözli Alízt, aki tegnap az alsó pultban dolgozott.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL