Lépjen kapcsolatba velünk

Három újabb becsületsüllyesztőben jártunk – kocsmatúránk folytatódik

U6I2967

Három újabb becsületsüllyesztőben jártunk – kocsmatúránk folytatódik

Ez a cikk több, mint 9 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Még 2017-ben is maradtak olyan kocsmák Egerben, ahol eddig még nem jártunk. Most a Diana, a Veriga és a Thália sörözőket választottuk. 

Ahogy jártunk-keltünk a városban, sok ismerős hely akadt az utunkba, de még mindig volt néhány, amelyet nem mutattunk még be. Sajnos a jó néhány hely zárva volt, mint a Zöld sárkány, vagy a Janicsár is.

_U6I2954-2

A Diana gyakran hangos a politikától

Szerencsénkre a Dianaban viszont szívesen fogadtak minket, amely a a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központnak a földszintjén kapott helyet, a Cifrakapu u. 158 szám alatt. A hely nevéről rögtön a Dianás cukorka jut az ember eszébe, így könnyű volt megjegyezni. – Tizenéve itt van már ez a söröző. A karácsonyi időszak nagyon forgalmas volt, ilyenkor több nyugdíjas gyűlik össze, együtt töltik itt az ünnepeket, főként azok, akik özvegyek, vagy nincs családjuk. De ez főként a karácsonyra jellemző – mesélte Móni a pultban.

Móni az is elmondta, a hely főként jobbikos, hiszen a főnöke Hamza István. De természetesen ez nem érvényes a vendégekre, vegyes a társaság.

_U6I2948-2

László gyakori vendég a Dianában

– Sokszor  formálnak véleményt a politikáról, de a sport is gyakran van terítéken. Én pártatlan vagyok, nem követem napi szinten a politikát. Természetesen nem csak az idősebb korosztály fordul meg itt, a fiatalok is gyakran betérnek a Dianaba. A sörözőben még internetezésre is van lehetőség, így egy pohár sör mellett bárki elszörfölhet a neten.

_U6I2977-2

A Veriga híres olcsó italairól

Amint beléptünk a Verigába, rögtön átvettük a hely hangulatát. A söröző egyébként az északi lakótelepen a II. Rákóczi Ferenc utca 28. szám alatt található. A hely nagy erénye, hogy olcsó, emellett pedig minden héten italakciók is vannak. Sok vendég számára öröm, hogy van Csocsó, Darts, Zenegép, 4 TV ( mind a 4 TV-n más műsor megy), hogy a meccseket is tudjátok nézni, WIFI, plusz ingyenes internet terminál, Billiárd.

_U6I2967-2

Zsófi mindig széles mosollyal várja vendégeit

A helyen még a szilveszteri dekoráció uralkodott, jó buli lehetett. Most is elég sokan voltak a helyen, ahhoz képest, hogy délután 3 óra alig múlt el.

_U6I2959-2

Fergeteges lehetett itt a szilveszteri buli

– Most február 2-án lesz 10 éves a kocsma, ilyenkor ezt meg is szoktuk ünnepelni. Folyamatosan, reggeltől estig jönnek a vendégek. Az áraink az erényeink.

_U6I2973-2

Miklós és József már jól ismerik egymást

Ami a helyet magát illeti, sokfelé jártam a világban, mindenhol láttam valamit, és ami tetszett, azt itt is létrehoztam. Például Spanyolországban láttam meg a harangot, amit akkor szoktak megkongatni ha a pultos borravalót kap – mondta Jakab József a hely tulajdonosa.

_U6I2993-2

A Thália teraszáról fantasztikus a kilátás

Végül a Thália Sörbárba mentünk, ahol Éva és Tibor ült bent. Mint elmondták, már több, mint 30 éve nyílt a hely, már a rendszerváltás előtt is üzemelt. Kiderült az is , hogy a Thália név onnan jött, hogy a szomszédban található a színház, és a színészek be-be tértek ide. Jó kis kommersz italokat kínálunk itt a vendégeknek, akik munkából jövet, menet betérnek ide.

_U6I2989-2

Tibor a fotónkon is éppen a nők elől bujkál

Tibor, volt vegyészmérnök, egyik, ide köthető élményét is elmesélte. Konkrétan egy hölggyel kapcsolatos történtet elevenített fel, ami nem is olyan régen történt vele. – Üldöznek a nők. Egyik alkalommal itt ültem a barátaimmal, amikor egyszer csak észrevettem, hogy az ablak felől érkezett egy nő, benézett, meglátott. Én integettem neki, de ő nem jött be. Az akkori pultos hölgy kiment, és mondta neki, hogy én nem megyek ki, jöjjön be. A hölgy nem mert bejönni, hanem csak utánam leskelődött – mesélte nevetve.

Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL