Miután hazánkban is évtizedes hidegrekordok dőltek meg az elmúlt napokban, még hallani is rossz volt arról, hogy emberek ezrei maradtak fűtés és melegvíz nélkül budapesti és salgótarjáni lakások sokaságában.
– Jóllehet ezeket a rendszereket úgy tervezték, hogy a legnagyobb megpróbáltatásokat is kibírják, tény, hogy a szokatlanul zord időjárás miatti fokozott megterhelés kisebb-nagyobb üzemzavarokat eredményezhet, ahogy az történt a fővárosban, illetve a nógrádi megyeszékhelyen is – mondta érdeklődésünkre Zsebe Albert, az EVAT távhőszolgáltatási divíziójának vezetője. – Kisebb hiba ugyan nálunk is előfordult – a nyugdíjasház bekötővezetéke lyukadt ki -, ám mivel időben felfedeztük és orvosoltuk a bajt, az érintettek jószerivel észre sem vették a dolgot.
Mint a divízióvezetőtől megtudtuk, az, hogy a rendszer a mostani, az átlagosnál összehasonlíthatatlanul nagyobb igénybevételt is ilyen jól bírja, elsősorban annak köszönhető, hogy folyamatosan odafigyelnek a szükséges karbantartására. Ugyan tisztában vannak azzal – tette hozzá Zsebe Albert –, hogy az emberek nem igazán szeretik, amikor nyáron egy-két napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás, ám ez nagyon csekélyke ár azért, hogy az ideihez hasonló, szokatlanul kemény tél folyamán is zökkenőmentes legyen az távhő ellátás.
Nyilván sokakat érdekel az is, hogy az extrém időjárás miként hat a fűtésszámlákra… Nos, nem vitás, hogy a nagyobb hidegben akár jelentősen is megnövekszik az épületek távhőfogyasztása, ám mivel Egerben éves elszámolás van, az esetleges plusz költségeket nem most, hanem csupán az augusztusban készülő számlákban lehet majd érzékelni. Akik azonban nem szeretnének akkor egy tetemesebb összeggel találkozni, azt is minden további nélkül megtehetik, hogy e-mailben, vagy az EVAT ügyfélszolgálatán személyesen kérik, hogy az elkövetkező időszak során fizethessenek havonta valamivel többet. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a mostani plusz költséget részletekben is le lehet róni.
Az egri távfűtő rendszer adatai:
A bekötött lakások száma: 5.000 + közintézmények, iskolák óvodák stb. (1000 lakásszámnak megfelelő felhasználás)
Az összes vezeték hossza: 8.000 méter
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














