Lépjen kapcsolatba velünk

Húsvétkor izgalmas bátorságpróbát kellett kiállniuk a kazamatákba látogatóknak

170418 egri var kazamata

Húsvétkor izgalmas bátorságpróbát kellett kiállniuk a kazamatákba látogatóknak

Tárlatvezetést tartottak a húsvéti hosszú hétvégén az Egri vár alatt, ahol fáklyákkal járták végig a katakombákat.

Ez a cikk több, mint 9 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Tárlatvezetést tartottak a húsvéti hosszú hétvégén az Egri vár alatt, ahol fáklyákkal járták végig a kazamatákat. Megmutatták azt is, hol voltak az ágyúk annak idején.

Két vitéz vállalkozott rá, hogy fáklya lángjánál végigkíséri a legbátrabbakat a kazamatában – adta hírül a hirado.hu.
– Ezt valamikor az 1570-es, 80-as években egy Ottavio Baldigara nevezetű trieszti építészmesternek az elképzelései alapján építették meg, nemcsak az ágyútermeket, amiket ugye kazamatának nevezünk, hanem az aknafigyelő folyosókat is, és hát neki a munkáit nem sikerül 100 százalékban befejezni, de így is a java része azért megvalósul az elképzeléseinek – mondta Barta Máté történelmi interpretátor.

Húsvétkor sokan voltak kíváncsiak arra, milyen titkokat rejt a vár alatti világ – Archív Fotó: Nemes Róbert

– Fejre vigyázni! – hangzott el többször a kaland során, az alacsony és keskeny alagútrendszer már a séta elején meghökkentette a résztvevőket. A vitézek azonban hamar feledtetni tudták a nyirkos, sötét közeget. Megelevenedett az 1552-es ostrom és az azt követő időszak, a török támadások és a hős várvédők élete.

Az interaktív fáklyás múzeumtúra kicsiknek és nagyoknak egyaránt szólt, mindenki megtalálta a megelevenedő történelem számára legkedvesebb mozzanatát. Az egymást követő fáklyás séták nagyon népszerűek voltak a húsvéti hosszú hétvégén, sokan voltak kíváncsiak a vár alatti világra. A tárlatvezetésről a hirado.hu oldalán olvashattok bővebben, ahol videót is találtok.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL