A 41 éves, palesztin származású Dr. Jada Suhail 22 éve él hazánkban és 8 éve költözött városunkba. Öt gyermek édesapja és vele találkozhattok, ha bajba jutottatok és a sürgősségire kerültök.
Dr. Jada Suhail már hét éves korában eldöntötte, hogy az orvosi pályát választja, és már három éve vezeti az egri kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályát. Feladatának tekinti, hogy tanítsa és ösztönözze a fiatalokat.
„Ez olyan szakma, hogy vagy szereti, vagy utálja az ember” – Fotó: Nemes Róbert
EgerHírek: – Kezdjük az elején. Mikor és miért döntötte el, hogy orvos lesz?
Dr. Jada Suhail: – Már hét éves koromban tudtam. Nekem sok rokonom van otthon Palesztinában, és volt egy nagybátyám, aki stroke-ot kapott, és emiatt többször járt orvosnál. Láttam, hogy másképpen kezelik az orvosokat, tisztelik, bölcs embernek tekintik őket, valamint nagyon emberségesek voltak. Ekkor tetszett meg ez a hivatás.
EH: – Melyik egyetemen végzett, és mire specializálódott?
JS: – Palesztinában nem volt orvosi egyetem, ezért külföldre pályáztam, és Magyarországra megkaptam az ösztöndíjat. Először előkészítőre jártam, körülbelül egy évig tanultam magyarul Budapesten. Majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemre kerültem, ahol 2002-ben végeztem, és neurológus lettem.
De úgy éreztem ez még kevés nekem, bennem több adrenalin volt, így a sürgősségi iránt is elkezdtem érdeklődni.
Munka az egri sürgősségin
EH: – Miért pont Egert választotta munkahelyének? Hogyan érzi magát a városban?
JS: – Korábban már kinéztem magamnak, hiszen amikor itt ügyeltem Egerben, akkor nagyon tetszett. Volt egy pályázat a Neurológiára és ide költöztünk. Nagyon szeretem ezt a várost. Viszont sajnos azt tapasztalom, hogy a magyar ember nem tudja értékelni azt, amije van, összehasonlítva a többi országgal.
EH: – Mióta dolgozik a szakmában. Milyen különleges esetekkel találkozott? Van máig emlékezetes?
JS: – Először Kisvárdán dolgoztam 3 évig, majd eljöttem a családdal Egerbe, ahol 2009. március 1-je óta dolgozom és 2011-ben letettem a szakvizsgát sürgősségiből is. Eleinte még csak műszakokat vállaltam, de egyre inkább gondolkoztam azon, milyen változtatásokra lenne szükség. Majd 3 éve felkértek arra, hogy vezessem a Sürgősségi Betegellátó Osztályt. Próbáltam sok mindent újítani, sok lehetőséget adok a fiataloknak, próbálom ezt a szakmát megszerettetni velük. Ma már több fiatal orvos dolgozik a sürgősségin, mint régen. Ha nem adjuk meg nekik itt a lehetőséget, sosem lesz belőlük merész, tágabb gondolkodású orvos. A legtöbb orvos elfelejti, hogy alapvetően orvos és nem csak szakorvos. Jó lenne, ha a sürgősségin is belekóstolnának a munkába, mert innentől kezdve sokkal biztonságosabban érzi magát a beteg és magabiztosabb az orvos is.
Dr. Jada Suhail éppen egy rezidens orvossal, Nórával konzultál – Fotó: Nemes Róbert
Most már viszonylag pörgősebben működik az osztály, mint korábban, a panaszok ellenére is. Igyekszünk minél gyorsabban dolgozni, de sokan nem akarják megérteni, hogy azokat a betegeket látjuk el először, akiknek súlyos az állapotuk. Nehéz mindenkinek megfelelni.
Ha látom, hogy egy beteg mosolyogva és elégedetten megy haza, vagy utána érdeklődök, és tudom, hogy jól van, akkor nekem az sikerélmény és nagy boldogságot okoz.
Vagy az is nagyon jó érzés, amikor nagyon rossz állapotból tudjuk visszahozni a beteget. Igyekszünk mindenkinek megfelelni.
Este gondolkozom el a sürgősségin történteken
EH: – A szélsőséges esetek mennyire terhelik meg a lelki világát? Hogyan tanulják meg ezt kezelni?
JS: – Főleg ügyeleti időben jön ez ki, hogy az ember nap közben milyen szomorú esettel találkozott. Amíg pörög az élet, addig nincs idő ezen töprengeni, este a szobában gondolkozom el a döntéseimen és veszem sorra a súlyos eseteket. Természetesen minket, orvosokat is megvisel az a helyzet, amikor nem tudunk segíteni. Ezeken viszont túl kell lépni és az újabb betegekre kell koncentrálni. Mindig arra figyelek, hogyan tudok a legtöbbet tenni a beteg gyógyulásáért.
EH: – Mennyire megterhelőek az esetek?
JS: – Néha haza is visszük ezeket a problémákat, egy-két eset nagyon meg tudja viselni az embert. Sajnos vannak olyan betegek, akik menthetetlenek. Egy orvosnak erősebbnek kell lennie az újabb generáció előtt is, hiszen tanítani kell a fiatalokat. Ugyanakkor azt kell mondjam, kicsit szívemre veszem a dolgokat.
EH: – Mit gondol, miért mennek külföldre dolgozni a magyar orvosok?
JS: – Sok a munka és kevés a pénz. Én már 15 éve vagyok itt, azért, hogy így alakult az életem, megharcoltam.
Dr. Jada Suhail boldog, ha megmenthet valakit – Fotó: Nemes Róbert
EH: – Van-e elképzelése arról, hogy mivel lehetne meggátolni az elvándorlást?
JS: – Szerintem csábítani kellene a fiatalokat, hogy itt maradjanak Magyarországon, jobb körülményeket és jobb lehetőségeket kellene adni nekik.
EH: – Az elmúlt években elég komoly probléma a menekültválság, ami Magyarországon erős politikai felhangot is kapott. Származása miatt volt már negatív élménye?
JS: – Úgy neveltek a szüleim, hogy ne azt nézzem, milyen bőrszínű a másik ember, vagy honnan jött. Egy dolgom van: tiszteljem az embereket és általában ezt vissza is kapom. Már lassan 22 éve vagyok Magyarországon. Annyira nem érintett ez a menekült dolog, ráadásul olyan városban élek, ahol ismernek engem és a családomat is.
Egy vagy két negatív alkalomra emlékszem, de mintha meg sem hallanám, ezekkel nem kell foglalkozni. Úgy érzem, mióta itt vagyok, szeretnek az emberek, ez tart itt.
Család, Palesztina, pihenés
EH: – Meséljen a családjáról. Itt élnek Egerben?
JS: – A feleségemmel együtt öt gyermeket nevelünk, egy fiút és négy lányt. A legidősebb 12, a legfiatalabb egy éves. A Maklári úton vettünk egy kis családi házat, ahová amikor belépek, mindenki ugrál, hogy otthon vagyok. Szeretünk itt lakni, és szeretem ezt a kórházat is.
Az osztályvezető főorvos szeret az emberekkel foglalkozni – Fotó: Nemes Róbert
EH: – Van-e a családban olyan, aki követné az ön példáját és orvos akar lenni?
JS: – A fiam a legidősebb, ő orvos szeretne lenni. A kardiológia iránt érdeklődik, a lányaimat inkább a fogorvosi pálya érdekli. Majd kiderül, én soha nem fogom megakadályozni vagy lebeszélni semmiről őket.
EH: – Mivel tölti a szabadidejét?
JS: – Szívesen megyek a gyerekeimmel az Érsekkertbe, ott tudnak játszani, valamint a Felsővárosban szoktam focizni a fiammal. Ha fagyira vágyunk, akkor természetesen a Dobó tér a cél.
EH: – Szerdán kezdi meg szabadságát Palesztinában, mik a tervei?
JS: – Ritkán jutunk haza, tavaly sajnos egy temetés miatt utaztunk oda. Pihenés, nagyszülők látogatása szerepel a tervek között. Tel-Avivtól, a Földközi-tengertől 16 kilométerre leszünk. A testvéremnek most lesz az esküvője, így egy kis lagzi is lesz.
Kettős életem van, ha itt vagyok hiányzik a hazám, ha ott vagyok, hiányzik Magyarország.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
