Az elmúlt 24 órában egy anyagi káros és négy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Heves megyében.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, augusztus 26-án 5 óra 5 perc körül a 33-as számú főút 3-as kilométerében két személygépkocsi ütközött össze. A baleset következtében két személy sérült meg – olvasható a police.hu oldalán.
Egy kazincbarcikai lakos közlekedett motorkerékpárjával augusztus 26-én 15 óra 45 perc körül a 2505-ös számú úton Felsőtárkány és Répáshuta között, amikor feltehetőleg nem megfelelően választotta meg járműve sebességét és jobbra lesodródott az útról, majd felborult. A baleset következtében a jármű vezetője és utasa orvosi ellátást igénylő sérülést szenvedett. A baleset körülményeit az Egri Rendőrkapitányság vizsgálja.
Az elsődleges adatok alapján augusztus 26-án 1 óra 50 perc körül a szilvásváradi Miskolci úton egy budapesti lakos közlekedett Mercedes típusú személyautójával Nagyvisnyó irányába, mikor eddig tisztázatlan körülmények között balra lesodródott az útról és egy táblának, majd egy házfalnak ütközött. A baleset következtében a jármű vezetője és utasa is megsérült, ezért őket a mentőszolgálat munkatársai az egri kórházba szállították.
Kérjük a járművezetőket, hogy kellő körültekintéssel, a szabályok betartásával közlekedjenek!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











