Lépjen kapcsolatba velünk

A hétvégén már síelhetünk a Mátrában

Siel

A hétvégén már síelhetünk a Mátrában

Ez a cikk több, mint 11 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tervek szerint december 27-től folyamatosan nyitja meg sípályáit a Mátraszentistváni Sípark, miután az előrejelzések szerint december 25-én megindul a havazás a Mátrában – közölte a park sajtóreferense csütörtökön.

Erbeszkorn Tamás elmondta: beindítják mind a 16 hóágyút, így néhány nap alatt ideális hóviszonyok várják majd a síelőket.

A tervek szerint december 27-én a síoktatóteraszokat és a hócsúszdaparkot nyitják meg, és ezzel egy időben nyitnak a vendéglátó egységek is.

December 28-án vasárnap már a 6-os pálya a tanuló tányéros sílifttel is használható lesz, december 29-én pedig a hóágyúzás előrehaladtával a 4-es pálya felső szakasza és az 5-ös pálya is kinyit – sorolta a referens.

Arról is beszámolt, hogy a 2014/2015-ös szezonban egy új Doppelmayr korongos sífelvonót helyeznek üzembe, így óránként 700 emberrel többet tudnak majd szállítani a felvonók, kapacitásuk a duplájára nő.

Továbbá új, a legmodernebb SKIDATA beléptető kapukat helyeznek üzembe a 6-os tanulópálya aljában, ahol két új hóágyú csatlakozási pontot kialakítottak – közölte Erbeszkorn Tamás.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL