A jászteleki 19 éves nő mobiltelefon helyett téglát csomagolt a vásárlójának.
A nyomozás adatai alapján egy jászteleki 19 éves nő március 13-a előtt interneten meghirdetett egy mobiltelefont eladásra. Megegyezett a vásárlóval, hogy az általa megadott bankszámlára a vételár és a postaköltség felét átutalja, majd a fennmaradó összeget a csomag kézhezvételekor fizeti ki. Az abasári sértett a megbeszéltek szerint járt el,
de az átvételt követően szembesült azzal, hogy a csomagban a telefon helyett tégladarabok voltak.
A gyanúsított azonban többszöri kérés ellenére sem utalta vissza a vételárat.
A nyomozó hatóság azonosította és kihallgatta a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt, akivel szemben a büntetőeljárást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.
Csak óvatosan!
A rendőrség javasolja, hogy magánszemélytől történő vásárlások alkalmával a konkrét megrendelés előtt a hirdetést és az eladóval folytatott levelezést mentsük el a számítógépünkre, így ha szükséges, könnyebb a bizonyítás. A legjobb megoldás a személyes átvétel, de ha ez nem lehetséges, akkor az utánvétel lehetőségét kérjék. Magánszemélytől történő vásárlás esetén soha ne utaljuk el a vételárat, vagy annak egy részét előre!
Kétkedve kezeljük az olyan internetes eladókat, akik szolgáltatásával kapcsolatban kevés értékelést jegyeztek be az ügyfelek, vagy amelyek meglepően alacsony áron kínálják a termékeiket, esetleg nem valódi címmel, telephellyel vagy telefonszámmal regisztráltak.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















