Lépjen kapcsolatba velünk

Az Egri Főegyházmegye tulajdonába került az érseki pincerendszer

180204 erseki pincerendszer pince

Az Egri Főegyházmegye tulajdonába került az érseki pincerendszer

Az Egri Főegyházmegye tulajdonába került az egykori érseki pincerendszer – közölte az érsekség a honlapján pénteken.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Egri Főegyházmegye tulajdonába került az egykori érseki pincerendszer – közölte az érsekség a honlapján pénteken.

Azt írták: a kormány „egy korábbi döntésével visszaadta az Egri Főegyházmegyének az érseki pincerendszert, és ennek alapján az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével” pénteken „megtörtént a tényleges birtokba adás is”.

A török megszállás után a püspöki palota építéséhez szükséges köveket itt termelték ki, így alakultak ki a járatok, amelyek a Pyrker tér és a palota alatt húzódnak, és amelyek az Egri Érsekség évszázadai alatt eredetileg is az épületegyüttes szerves részét alkották.

A pincerendszer a jövőben is látogatható lesz; a tervek szerint kisebb átalakítás után kulturális, hitéleti és turisztikai célokat szolgál majd – olvasható a közleményben.

A részben az egri bazilika, részben az egri érseki palota alatt lévő, több mint háromezer négyzetméteres pincerendszer korábban az egri önkormányzat tulajdona volt, 2016-ban született döntés arról, hogy a Magyar Állam megvásárolja, majd az Egri Főegyházmegyének ajándékozza – írta az MTI.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL