Nagyon belejött a rémhírek terjesztésébe az Egri Ügyek nevű LMP-s portál az utóbbi időben, most épp egy belvárosi verekedésből csináltak országos hírt.
Május elsején kora reggel jött a nagy hír az Egri Ügyek oldalán, hogy hétfőn este Viperával vertek meg, majd kiraboltak egy pizzafutárt Eger belvárosában. Még fotókat is mellékeltek a Széchenyi utcában elgurult bukósisakról, a 90-es évek maffialeszámolásait idéző hangulatba kerülhet azonnal aki gyanútlanul ide téved.
A cég azt közölte az Egri Ügyekkel, hogy a futárt egy ismeretlen, nem beszámítható férfi kezdte el ütlegelni, valószínűleg egy viperával, de utóbbi információ még nem lett megerősítve. Ezután a támadó elvette a futár pénzét, majd megrugdosta a bukósisakját.
– írják, kapásból egy Magyarországon tiltott fegyvernek minősülő tárggyal okozott súlyos testi sértéssel és rablással gyanúsítva az elkövetőt. A hír persze rögtön bejárta az országos médiát, még a Blikkhez is eljutott, ahol már ostorról is szó volt, mint lehetséges fegyver a súlyos egri éjszakában.

A történet egyetlen szépséghibája az Egri Ügyektől már megszokott módon megint csak az, hogy egyáltalán nem történt ilyen. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság két órával később közleményt adott ki ahol leírják, hogy a rendőrség eljárást indított két férfi ellen, akik 2019. április 29-én 20 óra 49 perckor Eger belvárosában bántalmazták egymást. Idézzük:
A 38 éves egerszalóki férfi robogóval közlekedett az egri Széchenyi István úton, amelyet szóvá tett egy 44 éves egri férfi, aki egy étterem teraszán ült. A két férfi között szóváltás alakult ki, majd többször megütötték egymást.
A rendőrök mindkét férfit előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ellenük.
Lázár Levente rendőrségi sajtóreferens kérdésünkre elmondta, a két férfi a szóváltást követően ököllel verte egymást az utcán, a dulakodás hevében a robogó felborult, így a pizzafutárként dolgozó férfi pénztárcája a földre került, amit aztán egy ismeretlen személy – kihasználva az alkalmat – eltulajdonított.
Az olvasottságért mindent
Nem egyedi eset az ilyenfajta ferdítés az ellenzéki portál háza táján, ugyanis hónapok óta riogatják Eger lakosait a nem létező elektronikai hulladék feldolgozó ügyével is, ami miatt Habis László polgármester feljelentést is tett közveszéllyel való fenyegetés miatt.
Érdekes adalék, hogy ez a portál nemrégiben egy állítólag független álhír figyelő oldalt is létrehozott a közösségi médiában, ahol az összes heves megyei médiumot górcső alá veszik, egyet kivéve: saját magukat. Nyilván mindenki más buta, csak ők egyedül propeller.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














