Habis László polgármester, Gál Tibor önkormányzati képviselő és a kivitelező konzorcium képviselőinek hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján megtudtuk, hogy ütemterv szerint halad a munka a Bródy Sándor utcában, ahol február közepén indult el a kivitelezés, jelenleg már az utca alsó szakaszán térköveznek!
Egy régen várt fejlesztésről van szó, amely várhatóan már a nyár elejétől jelentős fejlődést hoz majd az érintett, a gyalogos forgalom számára is igen népszerű területen.
A Bródy Sándor utca teljes felújítása a kormányzati forrásból elnyert egymilliárd Ft-os infrastruktúra-fejlesztési program második ütemének legnagyobb változást hozó és egyben legnagyobb összegű beavatkozása: a fejlesztés bruttó értéke 142,2 millió Ft.

Az eddigiekben az ivóvíz gerincvezeték cseréje és a szennyvízhálózat bélelése történt meg, valamint a kivitelező elvégezte a szükséges bontásokat. A Bródy utcai üzletek megközelíthetőségét lehetőség szerint mindenhol sikerült javítani.
Jelenleg a térkövezés zajlik az utca alsó részén, s ha ezzel végeztek a szakemberek, a csapadékcsatorna építése és a közvilágítási közműcsere következik, továbbá megépítik az új lépcsőt és a hozzá tartozó új korlátot. Ha mindezekkel elkészültek, akkor a nyár folyamán a felső szakasz aszfaltozását végzik el.
A megújuló terület a Széchenyi utca felől indulva díszkő borítást kap, míg a Foglár utcai átjáró és a Városfal utca közötti, felső részen – az Örökségvédelemmel egyeztetve – aszfaltburkolatot kap.
A munka – az időjárás és más, a területet érintő munkálatok függvényében – várhatóan 2019. június 30-ig tart – áll a Polgármesteri Hivatal közleményében.
A közlekedésről:
A kivitelezővel együttműködésben továbbra is biztosítják a Bródy utcai üzletek megközelítését és az árufeltöltést, ugyanakkor sem gépjárműveket sem a gyalogos, átmenő forgalmat nem engedik be az utcába. Az önkormányzat így tudja garantálni a közlekedők biztonságát és az ütemes kivitelezői munkát.
A munkavégzés idején az érintett lakók – igény esetén – a Kacsapart utcai (Domus) parkolóban tarthatják gépjárműveiket. Felhívják a figyelmet arra is, hogy az építés idején ne megszokásból, hanem az ideiglenes forgalomtechnikai jelzéseknek, tábláknak megfelelően közlekedjenek!
A Polgármesteri Hivatal és a kivitelező köszöni az együttműködést és a türelmet mind a lakók, mind pedig az arra közlekedőktől!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

























