Lépjen kapcsolatba velünk

F1 Német Nagydíj – Rosberg nyerte az időmérőt, Hamilton balesetet szenvedett, a 16. rajtkockából indul

Rosberg

F1 Német Nagydíj – Rosberg nyerte az időmérőt, Hamilton balesetet szenvedett, a 16. rajtkockából indul

Ez a cikk több, mint 12 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása kilencedik, idén pedig az ötödik pole pozíciója. Ráadásul csapattársa és legnagyobb ellenfele, a brit Lewis Hamilton – balesete miatt – csak a 16. rajtkockából kezdheti majd meg a versenyt. Utóbbi incidens miatt néhány percre félbe is kellett szakítani az edzést.

Rosberg mögött Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája zárta a második helyen az időmérőt, a harmadik rajtkockát pedig utóbbi csapattársa, a brazil Felipe Massa szerezte meg. A négyszeres vb-győztes, címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) ezúttal hatodikként végzett.

Hamilton az időmérő első részében – nagy valószínűséggel műszaki hiba miatt – megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott autójával. A brit versenyző komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet.

A 67 körös Német Nagydíj vasárnap 14 órakor rajtol el.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A teljes rajtlista :
    —————————————–
    1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
    2. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
    3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
    4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
    5. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
    6. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    7. sor:
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
    8. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    9. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
    10. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
    11. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL