Vásárlók és kereskedők helyi igényeit maximálisan figyelembe véve, komoly kutatás és tervezés előzte meg a Kisasszony Piac kialakítását – jelentette ki Csőke Róbert sajtótájékoztatón.
A piacot működtető cég ügyvezetője hangsúlyozta: a tervek alapján kijelenthető, hogy minden adott, ahhoz hogy Egernek végre egy közkedvelt, minden igényt kielégítő piaca legyen, amely nem csak az egriek, hanem a régióban élők számára is népszerű lehet. Kifejtette: nagy előnye az egykori honvédségi telephelyen kialakított Kisasszony Piacnak, hogy autóval, tömegközlekedéssel könnyen, gyorsan megközelíthető, kamerával ellenőrzött parkolói ingyenesek.
A bérleti díjak a kereskedők számára már most kedvezők, amelyet az is bizonyít az ügyvezető igazgató szerint, hogy a megnyitóra minden árusítóhely elkelt: pénteken mintegy 150 kereskedő árulja majd portékáját. Csőke Róbert elmondta: a piac árait tartósan alacsonyan kívánják tartani, így várhatóan a Kisasszony Piac lesz a legolcsóbb a térségben. Az ügyvezető arról is beszélt: a piac árukínálata és tematikus vásárai gazdagok és sokszínűek lesznek, a pénteki nyitó napon vegyes piaci vásár lesz Fenyő Miklós koncerttel, de már vasárnap régiségvásár és bolhapiac is várja az érdeklődőket.
Terveik szerint évente négyszer lesz galamb- és kisállat vásár is, illetve minden hónap utolsó vasárnapján autó-motor piac. Csőke Róbert ez utóbbival kapcsolatban kiemelte: a piac depót biztosít az X. Eger Rally-nak is, így a versenyhétvégén a Kisasszony Piacon csodálhatják meg a versenygépeket az érdeklődők.
A piac télen reggel nyolctól délután négyig, nyáron fél nyolctól este hatig tart nyitva.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!





















