Ismét becsapta az embereket, és hiteltelenné tette aláírásgyűjtési akcióját a Jobbik – közölte a Fidesz egri szervezetének elnöke szerdán.
Martonné Adler Ildikó a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: miközben a Jobbik többek között a bevándorlás szigorításához kért támogató aláírásokat, Vona Gábor a napokban egy tévényilatkozatában azt mondta, hogy a kerítés helyett elegendőnek tartaná a határőrséget.
A Fidesz egri szervezetének elnöke szerint kijelentésével Vona Gábor és a Jobbik „leleplezte magát” és valójában nem is támogatja a Magyarországot és az Európai Uniót védő határzárat.
Martonné Adler Ildikó kiemelte: Vona Gábor számos alkalommal bizonyította, hogy „csak a levegőbe beszél”, és sorra tagadja meg korábbi nyilatkozatait, politikáját és „becsapja választóit”.
A Fidesz egri szervezetének elnöke szerint a Jobbik nemet mondott az adócsökkentésre, a rezsicsökkentésre, a bankok elszámoltatására, nemet mondott az unió elleni kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla visszahívására, az Iszlám elleni küzdelemre, és most utólag nemet mond a határzárra is.
Itt az ideje, hogy Vona Gábor színt valljon, és elárulja: valójában milyen idegen érdekeknek dolgozik a Jobbik – hangsúlyozta Martonné Adler Ildikó.
Reagálás:
A Jobbik szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja: a kormány mindeddig csak kitérő válaszokat adott, és pártpolitikai hadjáratot folytat a bevándorlás ügyében.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















