Lépjen kapcsolatba velünk

Magyarország nem lesz Európa menekülttábora

Tvbelyeg migranshelyzet

Magyarország nem lesz Európa menekülttábora

Ez a cikk több, mint 11 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Míg a baloldali pártok és a Jobbik „kétszínű” és Magyarország számára „veszélyes”politikát folytatnak migránsügyben, addig a Fidesz a magyar emberek akaratával összhangban mindent megtesz azért, hogy az ország ne váljon Európa menekülttáborává – hangzott el Oroján Sándor, az Fidesz egri alelnökének és dr. Tóth József, a Fidesz megyei frakcióvezetőjének közös sajtótájékoztatóján.

Oroján Sándor hangsúlyozta: Magyarország és Európa „példátlan nagyságú” tömeges bevándorlással áll szemben, és ez csak a kezdet. Mint fogalmazott: a bevándorlók már nemcsak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót. Az európai politika szégyene, hogy mindez megtörténhetett, ezért nem a bevándorlók az ellenfeleink, hanem a felelőtlen politikusok – jelentette ki az alelnök.

Kiemelte: míg a a baloldali pártok és a Jobbik „kétszínű” és Magyarország számára „veszélyes”politikát folytatnak menekültügyben és tovább mélyítik a válságot, addig a kormány – összhangban több mint egymillió magyar ember Nemzeti Konzultáción keresztül kinyilvánított akaratával – megvédi az országot.

Dr. Tóth József arról beszélt: a baloldallal együtt „Brüsszel fizetett bábja”, Gyurcsány Ferenc még mindig a bevándorlók befogadását követeli, nem törődve azzal, hogy felelőtlen nyilatkozataival bevándorlók újabb millióit vonzza az országba és Európába. A baloldal „álságos” és „veszélyes” céljaival ellentétben a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország ne váljon Európa menekülttáborává – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Kifejtette: a kormány megvédi Magyarország és Európa határait, és az úgynevezett „hotspotok” kialakítását csak Európán kívül tartja elfogadhatónak.

További részletekért kattintson videóösszefoglalónkra:

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Eger Hírek TV kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL