A Bikavér Ünnep egy olyan dolog, amit meg kell tapasztalni. Elsőre hirtelen mintha egy igazi, régi vágású búcsúban találná magát az ember, csak itt nincs céllövölde, és igazi, minőségi borokkal van tele plüss játékok helyett.
Huszadjára is megrendezték, tehát valamit tud. Ha az ember a saját bőrén tapasztalja meg a nyüzsgést, a tömeget, az illatokat és az ízeket, akkor egy rövid időre elegánsan kilép a hétköznapi mókuskerékből. Az Érsekkert átalakul, még a szökőkút is máshogy csobog, tele van minden emberekkel, és kivételes tehetség kell ahhoz, hogy valaki ne érezze jól magát.
Valahogy más ez a néhány nap, amikor az Érsekkert átalakul egy hatalmas játszótérré!
Hirtelen összetalálkozik a banda, mindenkinél más bor van, és lelkesen kínálgatjuk egymást, miközben felváltva licitálunk, hogy a Dula Bence-féle Hegybíró bora, vagy a Varsányi Rozé emeli jobban az este hangulatát. Személy szerint ez előbbiért mentem ki. Évekkel ezelőtt volt szerencsém összetalálkozni egy pohárkával, és egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. A poharamba töltő úriember kedvesen ellátott tanácsokkal, és még egy kis háttérinfóval is szolgált.
Kicsit „kemény”. Ereje teljében lévő bika vére lehetett, ami mintha egy másik dimenzióba repít, miközben ülsz a padon, és kortyolod, ízleled, szaglászod. Gyönyörű színe van, remek aromája, és valahogy mindenkiben felébreszti a nosztalgiát. Akkor is, ha először iszod.
Buttler Gróf Egri Csillaga valóban egy csillag, könnyed, savas és friss, pont ami egy nyári estére kell, laza beszélgetések mellé, két nagy nevetés közé. No meg a Varsányi Rozé sem maradhatott ki, elvégre nyár közepén nehogy már leragadjunk egy kőkemény vörösbornál (leragadtam, vagy legalábbis visszaesőnek számítottam, de azért kísérleteztem). Igazi, finom, lágy rozét kóstolhattunk személyében. Könnyedén siklott a torkunkba, s csak valami halvány, savas íz maradt meg utána.
Mindenki talált kedvére való bort, vöröset, fehéret, rozét… bár azért voltak, akik sörrel járkáltak…
Számomra az est fénypontja egyértelműen Dula mester bora volt, ami olyan testes és kemény, hogy szó szerint leülteti az embert, de ülve amúgy is jobban lehet élvezni a borokat. És ültem. Néztem az embereket, kicsiket, nagyokat, mindenki csinált valamit. Jöttek, mentek, csicseregtek, táncoltak, én meg csak teszteltem a boromat. És van egyfajta életérzés, amit egy ilyen Ünnep hozzátesz az emberhez, hiszen a dolgok közösek lesznek. Együtt állunk sorba, együtt válogatunk, együtt hallgatjuk a koncertet, együtt levegőztetjük a Leánykát.
Ez egy olyan ünnep, ahol mindenki kicsit lelassul, kilép a mókuskerékből, és elkezd látni. Meglátja a szépet a szökőkút játékában, a fák árnyékában és az emberi társaságban. Az emberkerülő emberallergiás is lenyugszik, nem sikítozik. Csak nézelődik, ízlelget és kóstolgat, és ta legnagyobb probléma az, melyik borászatot teszteljük következőnek.
Egri ünnep, ahol mindenki extra egri lesz, hirtelen „mi” lesz az embertömegből. Fűben heverünk, óriásperecet majszolunk. Azt is együtt. Összeszorulunk egy kis asztalnál, hogy mindenkivel tudjunk beszélgetni, és valaki mindig figyel, hogy ne legyen üres pohár. A nagy beszélgetések általában hajnal 1 és fél 2 körül kezdődnek, stílusosan a borospohár szárát szorongatva vallunk. És jó nekünk.
És még mindig nem értem, mi a francért nem jártam eddig erre a programra.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
