Ahogy korábban már megírtuk, hétfőn az Anyatej Világnapja, és a Szoptatás Világhete alkalmából gyűltek össze az az egri anyukák az érsekkerti szökőkútnál.
Az eseményen kismamák, várandós és szoptatós anyukák, valamint tündéri csöppségeik vettek részt, akiknek a szemetelő eső sem szegte a kedvét.
A szervező, Virág Diána elárulta nekünk, hogy a bátorítás a mottóban (Szoptass bátran!) nem a nyilvános szoptatásnak szólt, hanem annak, hogy buzdítsák az anyákat, ugyanis Heves megye az utolsó az országban a szoptató anyák arányát tekintve. Hozzátette: a megyénkben az anyák 25 %-a szoptat kizárólagosan, vagyis nem ad az anyatej mellé tápszert vagy élelmiszert 6 hónapos korig, ugyanis a WHO javaslata alapján, eddig kellene minimum csak anyatejet kapniuk a babáknak.
Mint elmondta, ez ellen a lemaradás ellen küzdenek, szeretnénk, ha minél többen tudnák szoptatni gyermeküket, ugyanis a nők 98%-a képes lenne rá élettanilag. Diána szerint ehhez kell a bátorság, a kitartás, az akaraterő, rengeteg támogatás, segítség és megfelelő információ. Ezek nélkül nem megy.
Sokaktól megkaptam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy tudok szoptatni, és hogy ők is szerettek volna, csak nem volt elég tejük – mesélte. Hozzátette azt is, hogy kereslet-kínálat elvén működik, mindenkinek lenne annyi, amennyit a gyermeke igényel, csak dolgozni kell rajta. Szerencsére Diánának nem volt negatív élménye a nyilvános szoptatással kapcsolatban. Mint kiderült, az Érsek utcai Baba- Mama Kuckó remek lehetőség lehet a mamáknak a szoptatásra, ha éppen a belvárosban járnak.
Diána elmesélte, hogy már állapotosan is gyűjtötte az információkat, elment tanfolyamra, anyacsoportos beszélgetésekre, és szülés után is igénybe vette laktációs szaktanácsadó segítségét, Hasilló Annamária személyében.
Zsófi is örömmel árulta el nekünk, hogy Egerben nem tapasztalt negatív dolgokat a nyilvános szoptatással kapcsolatban. Előfordult már, hogy a könyvtárban, és annak ruhatárában tudta megetetni Marcit, ahol kedvesen és segítőkészen fogadták őket. Emellett a Forrásban, a szabadidőközpontban, illetve az Agria Park játszóházában is van rá lehetőség – mesélte Zsófi. Hozzátette: nem nagyon használok kendőt, egy textilpelenkával meg tudom oldani a dolgot.
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
Fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!



























