Lépjen kapcsolatba velünk

Csinálj csodát, én meg elhiszem – Az egri kézis leánykák idegenben bizonyíthatnak

Kézilabda

Csinálj csodát, én meg elhiszem – Az egri kézis leánykák idegenben bizonyíthatnak

Hegedűs Tibor tanítványai egyszer már csodát tettek…

Ez a cikk több, mint 8 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hatalmas feladat előtt áll az egri női kézicsapat, hiszen szombaton a bajnoki éllovas Kecskemét otthonába látogat. Hegedűs Tibor tanítványai egyszer már csodát tettek…

Ősszel hazai környezetben már sikerült, hát miért ne jöhetne össze újra? A helyzet azért nem ilyen egyszerű, ahhoz, hogy pontszerzéssel érjen véget a lányok számára az alföldi kirándulás, a lehető legjobb formára lesz szükség.

 

A múlt heti Nyíradony elleni meccs remek főpróbának bizonyult a szombati rangadóra, akkor a csajok 15 gólos sikert arattak. Most viszont koránt sem lesz ennyire egyszerű a feladat.

Hegedűs Tibor vezetőedző szerint a tét inkább a Kecskemét vállát nyomaszthatja.
– Ők az első helyért küzdenek, mi pedig szinte teher nélkül léphetünk pályára – fogalmazott.

Hozzátette, minden pontra szükségük van, hiszen a harmadik helyért csatáznak. A szurkolókon nem fog múlni, hiszen az Eger Bull’s külön busszal érkezik a helyszínre, így nem lesz hiány a Hajrá Egerből!

Hegedűs Tibor elárulta, ilyen fontos mérkőzés előtt többet videóztak, csütörtökön és pénteken is a képernyő elé ültette a lányokat.
– Az első napon a támadási technikájukat, az alapjátékaikat néztük meg, a másodikon a védekezésüket elemeztük ki. Ilyenkor részletekre lebontva mindent megbeszélünk a lányokkal – avatott be a szakmai munkába Tibor.

Zárásként nem is mondhatnánk mást, mint Hajrá lányok, Hajrá Eger!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.