Visszavágott az őszi vereségért a Kecskemét az Eszterházy KFSC női kézilabda csapatának, ugyanis 33-28-ra legyőzték az egri lányokat. Sajnos nem borult a papírforma.
Ősszel sikerült meglepni az alföldieket, ezért bőven volt félnivalójuk a hazaiaknak, ám ettől függetlenül mégis nekik sikerült jobban a rajt. Hamar elhúzott 5-1-re tehát Marosán György alakulata, és ebben a pillanatban elkezdhettünk aggódni az egyetemisták miatt.
Szerencsére azonban a rossz startból sikerült felállni, és a folytatás már teljesen kiegyenlített játékot hozott. Ugyan a vezetés mindig a kecskemétiek kezében volt, de több esetben is mínusz egyre zárkóztak a vendégek, vagyis folyamatosan ott tudtak lenni a tűz közelében a mieink.
A játékrész vége aztán megint kicsit rosszul alakult, hiszen bár megint 13-12-ig közelítettek Petrovics Gerdáék, a hazaiak aztán sorozatban háromszor is bevették Győrffy Alexandra kapuját, amivel közte négyes különbség alakult ki a szünetre.
Innentől kezdve pedig már nem sikerült egészen közel kerülni. A lányokat mindenképp dicséret illeti amiatt, hogy támadásban próbálták tartani a lépést, de a végére kialakult több mint harminc kapott góllal nem igazán lehetett mit kezdeni. Egy picikét több kellett volna hátul, mert akadtak olyan periódusai a meccsnek, amikor akár a fordítás is benne lehetett volna.
A Kecskemét végig tartotta magabiztos előnyét és öt góllal nyert, tovább erősítve ezzel első pozícióját a tabellán.
Hegedűs Tibor vezetőedző a következőket nyilatkozta:
– Azt gondolom, így ki lehet kapni, még, ha nyilvánvalóan fáj is. Mindent megtettünk a pályán, ezért emelt fővel hagyhattuk el azt. Hiányzott azonban a védekezés és a kapusteljesítmény, mert ez a harminchárom gól bizony sok. A huszonnyolc szerzett találat abszolút rendben van, de hátul mind mezőnyben, mind a kapuban masszívabbnak kellett volna lennünk. Köszönjük a végig kitartó szurkolótáborunknak, hogy ilyen sokan elkísértek minket, és, hogy végig mellettünk voltak – fogalmazott.
Forrás: eszterházykfsc.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















