Eger polgármestere, Habis László alpolgármesternek dr. Turcsányi Dánielt javasolja. Az előterjesztés társadalmi megbízatású pozícióról szól, mert dr. Turcsányi Dániel munkájára a továbbiakban is számít az EVAT Zrt-nél.
Megválasztását követően dr. Turcsányi Dániel alpolgármesterként a fejlesztési projektek ütemes megvalósítását lesz hivatott koordinálni – tájékoztatott Zentai László médiareferens.
Dr. Turcsányi Dániel korábban főállású alpolgármesterként tevékenykedett, s az önkormányzati vállalatok új működési struktúrájának kialakításán dolgozott. Ezt követően az Egri Vagyonkezelő és Távhőszolgáltató Zrt. (EVAT) vezérigazgatójaként folytatta a megkezdett munkát, vezető szerepet vállalva a város gazdasági társaságainak átalakuló irányításában.
Az új cégstruktúrában a törzsházi működés kiterjesztésével, egységes tervezési- és kontrolling szemlélettel, továbbá közös informatikai rendszer bevezetésével előremutató eredményeket sikerült elérni. A közgyűlés csütörtöki ülésén dönt az új alpolgármester személyéről.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















