Lépjen kapcsolatba velünk

Bolyki János kutyája átvette a fesztiválbusz védelmét

Kutyabusz

Bolyki János kutyája átvette a fesztiválbusz védelmét

A Feszt!Eger fontos a városnak, a könnyűzenének és a fiataloknak. Bejártuk a Bolyki pincészetet, mindent elmondunk a fesztiválról.

Ez a cikk több, mint 9 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Feszt!Eger fontos a városnak, a könnyűzenének és a fiataloknak. Bejártuk a Bolyki pincészetet, mindent elmondunk a fesztiválról.

– Nagyon büszkék vagyunk, hogy pár év alatt egy olyan szerethető kis fesztivált hoztunk létre, amit a fellépők, a szakma és a látogatók is örömmel fogadnak minden évben – kezdte a Feszt!Eger sajtótájékoztatóját szerda délután Tóth Tibor, a fesztivál főszervezője.

Mint elmondta, a siker egyik záloga maga a helyszín, egy lélegzetelállítóan egyedi hely, több mint 40 éve használaton kívüli – a természet által visszahódított – bányaudvarok, borospincék közvetlen szomszédságában, ami nem mindennapi a hazai fesztiválpiacon. A másik fontos érték, hogy a fesztivált felvezeti a Music Hungary konferencia, ahol a szakma színe-java találkozik évente, s folytatja egy pohár bor mellett az eszmecserét a fesztivál ideje alatt. És nem utolsó sorban sokat jelent a tágabb környezet, Eger, ami látványaival, vendégszeretetével és természetesen zamatos nedűivel szívesen látogatott célpontja fiataloknak, családoknak és idősebbeknek egyaránt.

A szervezők célja, hogy országosan népszerűsítsék a fesztivált – Fotó: Szabó Bendegúz

A Feszt!Eger a hosszú nélkülözés utáni, fesztiválokra kiéhezett fiatalok számára is üdítő színfolt, hisz ez a rendezvény – idén Pünkösd hétvégéjén, június 1-én – nyitja a fesztiválszezont.

Az idei felhozatal pedig újra a legjobb hazai zenekarokból válogat. Három színpadon, három nap alatt 30 fellépő, a magyar pop-rock színe java szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

A nyitónapon – csütörtökön – például a Fran Palermo és a Punnany Massif koncertjén lefetyelhetjük a rozéfröccsöket, aztán – a teljesség igénye nélkül – lesz Vad Fruttik, Kiscsillag, Belga, Ganxsta Zolee és a Kartell, Halott Pénz, Budapest Bár, Szabó Balázs Bandája, PASO, Honeybeast…és sokan mások.

Egy praktikus újítással is készül a Feszt!Eger. Csábítva a fővárosi fesztiválozókat idén már egy Budapest-Eger-Budapest járatot is indít. A bulibusz délután indul a fővárosból és hajnalban viszi vissza a fesztiválozókat.

Emellett egy környezettudatos megoldást is kínál az utazásra a Feszt!Eger. Az Oszkár telekocsival karöltve lehet majd közösen autókázni Egerbe. Az Oszkár és a Feszt!Eger egy közös játékot is indít, melynek lényege, hogy páros fesztiválbelépőt sorsolnak ki azok között, akik az Oszkár vagy a fesztivál FB oldalán kirakják az „Én @Oszkár telekocsival megyek” posztot.

Szása Bolyki János kutyája hamar megkedvelte a Barkast. Büszkén pózolt vele – Fotó: Körmendi Gábor

A másik újdonság a fesztiválon, hogy bemutatták hétfőn a fesztivál „bárkáját” az egri Dobó téren, amit egy zenés megmozdulás is kísért. A felmatricázott Barkas Eger különböző pontjain fog feltűnni a fesztiválig.

A szervezők és az EgerHírek nyereményjátékot is hirdetett ehhez kapcsolódóan, amiben a résztvevőknek fényképet kell készíteniük az autóval és feltölteni a Facebookra #feszteger hashtag-gel. Sorsolás a rendezvényt megelőző héten lesz, ahol a szerencsés versenyzők napijegyekkel gazdagodhatnak.

A Music Hungary vezeti fel a fesztivált

A Music Hungary szakmai konferenciával indít tehát a június eleji fesztiválhétvége. A hazai szakma legnagyobb összejövetelén több izgalmas téma kerül majd terítékre. Elsőként az átalakuló rádióspiacot járják majd körbe az iparág képviselőivel. „Hollywoodba magyar zenét? – A filmipar, mint példa és lehetőség” címmel ígérkezik egy izgalmas beszélgetés, majd a Showbusiness az élőzenében témakört vitatják meg több magyar híresség társaságában. Egy másik panelben beszélgetést hallhatunk a könnyűzenei exportprogramokról Magyarországon, de terítékre kerülnek az NKA források és jövőkép is.

Miután a fesztivál a pünkösdi időszakra esik, az idelátogató nem csak a fesztivál okán szórakozhat a hétvégén, de Eger is bőséges programokat kínál fiataloknak, családosoknak, idősebbeknek egyaránt. A Feszt!Eger időpontjának nagy előnye az is, hogy Pünkösd hétfőjén átpihenhetjük a hétvégét és nem kell a buliforgatagból egyből átlépni a szürke hétköznapokba…

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL