A vasárnap délutáni, Balmazújváros elleni bajnoki mellett fél szemmel a Göd-Orosháza találkozóra is figyelhetünk.
Négy forduló maradt hátra az idei bajnokságból, és az FTC II. otthonában megszerzett győzelem mellett egyedül egyetlen dolgot nem mondtunk még el: hogy az előző játéknapon biztossá vált, legjobb esetben is harmadikként zárhat az Eszterházy KFSC felnőtt együttese.
A két üldöző, a Göd és az Orosháza épp egymás ellen meccsel majd a mieinkkel egy időben, vagyis egy potenciális rivális egészen biztosan lemaradhat. Már amennyiben egri győzelem születik az NB I/B huszonharmadik körében. Ez elég fontos kitétel ennél a forgatókönyvnél.
Erre mellesleg minden esélyük meg is van a hazaiaknak, hiszen az a Balmazújváros látogat az Eszterházy-csarnokba, amely társaság otthonában ősszel 36-24-es vendég győzelem született.
A papírforma tehát egyértelműen EKFSC-sikert jósol.
– Két ellenfél is a nyakunkon van, ezért most sem hibázhatunk, ez most a legfontosabb dolog. Kötelező jelleggel kell begyűjtenünk a két pontot, de ez egy más fajta mérkőzés lesz, mint a legutóbbi. Átlövő pozícióban kimondottan jó erőkből áll a Balmazújváros, középen egy rutinos irányítóval, korábbi egri játékosokkal a szélen és beállós poszton, illetve szintén középen szerepel a télen tőlünk érkezett Borbély Márta. Feltérképeztük ellenfelünket, tudjuk, hogy mi a feladatunk, épen ezért az átlövések elleni védekezéssel foglalkoztunk leginkább a héten – vélekedett a vasárnap délutáni bajnokiról Hegedűs Tibor, az Eszterházy KFSC mestere.
Hogy mit mondott a tréner a vasárnap délutáni mérkőzésről Hegedűs Tibor, azt a csapat honlapján olvashatjátok el.
Eszterházy KFSC – Balmazújváros, Eszterházy csarnok, 17:00
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















