Lépjen kapcsolatba velünk

Nyártól új edzővel készülnek az egri leánykák

170503 debre viktor ekfsc

Nyártól új edzővel készülnek az egri leánykák

A kedd délutáni edzés előtt jelentette be a változást az Eszterházy KFSC vezetősége.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kedd délutáni edzés előtt jelentette be a változást az Eszterházy KFSC vezetősége, a 2017/2018-as szezonban Debre Viktornak hívják majd az egriek vezetőedzőjét.

Komoly változás elé néz az Eszterházy KFSC felnőtt együttese, már, ami a szakmai team összetételét illeti. Kedd délután az éppen aktuális foglalkozás elején dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora, az EKFSC elnöke, valamint Jordán Dániel ügyvezető jelent meg a Leányka úton, hogy tájékoztassa a keret tagjait a legújabb fejleményekről.

Az új edző, Debre Viktor – Fotó: sportmenü.net

Amint kiderült, az idei bajnokságból hátralévő három mérkőzés után új vezetőedző érkezik a lányokhoz. Ezzel az is biztossá vált, hogy Hegedűs Tibor hosszú idő után távozik a felnőtt együttes kispadjáról, helyette pedig a legutóbb a férfi NB I-ben szereplő B.Braun Gyöngyös gárdáját vezető Debre Viktor veszi át a stafétabotot.
– Nem a legszerencsésebb évünket éljük, emiatt pedig a klub vezetői úgy határoztak, hogy változás lesz a vezetőedzői poszton. Nyugodtan mondhatom, egy ideje már napirenden van a téma, ezért több szakembert is megkerestünk, de végül Debre Viktor lett a befutó. Szakmailag mindenképp egy kiváló tréner érkezik az egyetem csapatához – adott magyarázatot Rutka Péter, az Eszterházy KFSC csapatvezetője.

A további részleteket a klub honlapján olvashatjátok el.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.