Hölgyeim, tessenek megnyugodni, az anorexiás lányok ideje lejárt. De hogy a barna őzikéket le lehet e taszítani a trónról az cseppet sem biztos. Szépségkirálynő castingon jártunk, a helyi médiumok közül egyedüliként. Gyertek velünk!
Budapesten a Duna Aréna környéke parkolás szempontjából egy olyan fekete lyuk, ami még azt is beszippantotta, ami még soha nem is létezett. A lehetetlen az erre gyenge kifejezés. Szóval a királylány kezdemények első feladata a Duna Aréna megközelítése volt. Ez ment is mindenkinek, de egy egy cifra megjegyzés a többség száján azért kicsúszott.
Bent az arénában először nem hittem a szememnek, de szerencsére, már mielőtt beléptünk volna sztoriba botlottam. Konkrétan három betonlépcsőn csücsülő, bikiniben éppen napfürdőző, koronáról álmodó ,csibébe’. A középdöntőre várakoznak.

Ilyen dögös kebelcsodák indulnak 2017-ben a koronáért – Klaudia, Dorisz és Laura bizakodnak, hogy döntőbe kerülnek – Fotó: Körmendi Gábor
– Szerintem mindenki azért jött ide, hogy legalább a döntőbe, a tévé showba bekerüljön – mondja elég bizonytalanul a szőke és magas Kármán Klaudia. – Engem a párom támogatott, hogy elinduljak a szépségversenyen, ez pedig önbizalmat adott nekem és sokkal nyugodtabban tudtam felkészülni erre a kihívásra. Tudom, akkor sem lesz féltékeny, ha megnyerem a versenyt és megváltozik az életem – ezt már Pethő Laura mondja, aki barna és dögös, keblei majd ki robbannak a bikiniből és szintén a lépcsőn napozik.
Íme a videó, amit ott forgattunk:
– Nekem sajnos nincs pasim, a családom és a barátaim szurkolnak értem. Nem hittem volna, hogy ide keveredek egyszer. 16 éves korom óta modellkedem az teljesen másról szól. Igazából magam miatt jöttem el, hogy bebizonyítsam, a munkámnak van gyümölcse. Hét hónappal ezelőtt elkezdtem intenzíven edzeni és most magabiztosan megyek a zsűri elé – meséli meggyőző bájjal a hangjában Kiss Dorisz, akibe egy picit már most bele is szerettem, ha jók a megérzéseim, akkor egy ilyen karakter kihagyhatatlan a döntőből.

Íme a zsűri, idén ők döntik el ki lesz Magyarország Szépe 2017-ben – Fotó: Körmendi Gábor
Bent az arénában, mint korábban írtam leesett az állunk. Ilyen erős emberanyagot ritkán látni válogatón. Szinte teljesen eltűntek a próbálkozók közül az anorexiás alkatok. Helyettük inkább a teltebb, pont jó alkatú lányok versengenek a született tökéletessel és a wellness lánykák egyre növekvő egyedszámával. Mi arra szavazunk kedves zsűri, hogy a tökéletessel kár vitatkozni.
A cserépkályhán tartotta a koronát
Gerencsér Tímea, a Magyarország Szépe éppen uralkodó királylánya a zsűriből szemléli lehetséges utódjait.
– A koronát otthon a cserépkályhán tartottam, de komolyra fordítva izgalmas és gyönyörű év áll mögöttem – mondja Timi. – A magánéletemről nem akarok beszélni annak ellenére sem, hogy tudom, így elég nehéz bekerülni az újságokba, aki pedig többet látszik, az több munkát kap. Ilyen áron nem akarok reflektor fénybe kerülni – fűzi hozzá.

Íme a leköszönő királynő Gerencsér Tímea egyik utolsó ragyogása – Fotó: Körmendi Gábor
Sarka Kata Kulcsár Edina sikerén felbuzdulva választotta ki Timit királylánynak tavaly. Kata meg volt győződve, hogy a leköszönő királynő, akár Edina eredményét is túlszárnyalhatja a világ döntőben. Tévedett, az idei királynő nemzetközi szinten ismét súlytalannak ítéltetett. A világtrend évek óta az őzike stílus. Barna hosszú haj, tökéletes alak, mély barna szem és ennek természetesen egyéb világosabb sötétebb árnyalatai.
Előbb a hazai karrier a fontos
Sarka Kata ezért már előre figyelmezteti a lányokat, hogy a világverseny leginkább a szerencsén múlik.
– Azt mondtam a lányoknak, hogy legelőször a hazai karriert kell felépíteni, itt kell bizonyítani, mert a világversenyen nem lehet előre tudni mi felel meg éppen a bírák ízlésének – mondja Kata.

Barátnők és üzlettársak. Rogán Gál Cecília ezen a napon minden kérdést elhárított, mint fogalmazott nem akarja elvenni a show-t Katától – Fotó: Körmendi Gábor
Aki interjúnk elején szóvá tette, hogy miért nem hívtam még el Egerbe. Kapva az alkalmon meg is hívtam őket, Noncsival és Dáviddal csak eltelik valahogy egy nap közösen Egerben. Ha így lesz mutatjuk majd nektek, ami viszont biztos: néhány napon belül megmutatjuk, ki az a 20 lány, aki elindul a királynői korona felé vezető wellness-szel, luxussal
fotózással és sok-sok ruhapróbával kikövezett úton.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















