Történelmi mérkőzésre készül pénteken 18 órától Balmazújvárosban az Eger SBS Eszterházy. A Ligakupa döntője kiemelt esemény a kézilabdás közösség életében.
Tizenkét gólos előnnyel utazhat a pénteki balmazújvárosi visszavágóra az Eger SBS Eszterházy. A Ligakupa döntőjének első mérkőzésén megrendítő csapást mért riválisára a megyeszékhelyi gárda.
– Úgy búcsúztunk a közönségtől, ahogy ezek a nagyszerű szurkolók megérdemlik – fogalmazott a Balmazújváros keddi legyőzését (31–19) követően Tóth Edmond. Tréki Tamás, a hajdúságiak trénere szerint ezt a finálét már csak az Eger bukhatja el – olvasható a klub honlapján.
A Líceum Televízió élő közvetítésének köszönhetően, azok a szurkolók sem maradnak le az egyesület történelmének egyik legjelentősebb mérkőzésről, akik nem tudnak a helyszínen drukkolni Radoslav Antléknak – írják a klub honalpján. A Kemény Ferenc Sportcsarnok már este fél m-tól megnyitja kapuit a szurkolók előtt, akiknek egy batyusbuli keretein belül asztalokat, székeket biztosítva, nagyméretű LED-falon élőben követhetik figyelemmel a hajdúsági eseményeket. A családias légkört erősítendő, örömmel fogadunk minden ropogtatni valót, házi süteményt vagy innivalót. Az egész estés – igény szerint akár éjszakába nyúló – program azonban a meccsnézéssel még nem ér véget, a játékosok ugyanis a mérkőzést követően azonnal elindulnak vissza Egerbe, hogy a körcsarnokban csatlakozzanak az itthon maradt szurkolókhoz.
Fiúk, gyertek haza kupával a kezetekben, ünnepeljünk együtt veletek! Hajrá Eger!
A további részleteket elolvashatjátok az férfi kézisek honlapján.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















