Lépjen kapcsolatba velünk

Véget ér a tanév, kezdődik a nyári szünet

170408 nyari tabor

Véget ér a tanév, kezdődik a nyári szünet

Több mint 1, 2 millió általános iskolás és középiskolás számára ma kezdetét veszi a két és fél hónapos nyári szünet.

Ez a cikk több, mint 9 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ma kicsöngetnek az iskolákban, befejeződik a 2016/17-es tanév és kezdetét veszi a két és fél hónapos nyári szünet több mint 1, 2 millió általános iskolás és középiskolás számára.

A diákok idén is számos tábor és programlehetőség közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltésére, és a diákmunkákat tekintve is széles a választék – írja az MTI.

A táborfigyelő.hu adatai szerint Magyarországon évente mintegy kétszázezer gyerek táborozik, csaknem nyolcszáz tábor között lehet válogatni. A szünidő első heteiben még sok iskola biztosít valamilyen tábort, de ezek már önköltségesek, átlagosan napi 8000 forintba kerülnek étkezéssel. Az önkormányzatok és a helyi sportklubok is várják a gyermekeket, ezek hetente 30 ezer forintba kerülnek. Kicsit drágábbak a tematikus művészeti táborok, ahol az eszközhasználat miatt nőnek a kiadások.

Jóval költségesebbek az „ottalvós” tematikus táborok, amelyek közül a legnépszerűbbek a sport-, a nomád és a különböző szerepjátszó témák köré épülnek. Az elhelyezés színvonala befolyásolja az árfekvést, de mindenképpen 40 ezer forint feletti összeggel kell számolni hetenként, gyermekenként.

A szervezők gyakran biztosítanak testvérkedvezményt, ezek mértéke maximum 10-15 százalék. A nyári diákmunkákat tekintve az idén is széles a választék.

Az iskolaszövetkezetek tájékoztatása szerint a tanulók dolgozhatnak például pénztáros, árufeltöltő, fürdősegéd, úszómester, hostess, rendezvényi kisegítő munkakörben.

Emellett várják őket nyelvtudást igénylő munkákra, a felsőoktatásban tanulók pedig informatikai, mérnöki területeken is el tudnak elhelyezkedni, teljes és részmunkaidőben egyaránt.
Az Y Generáció Iskolaszövetkezet jellemzően budapesti vállalatokkal áll kapcsolatban, tavaly a nyári szezonban nagyjából kétezer munkavállalóval működött együtt. Az iskolaszövetkezet tájékoztatása szerint a diákok a nyári szünet alatt részmunkaidőben (4 vagy 6 órás) és teljes (8 órás) munkaidőben is állást vállalhatnak.

A diákok órabére a betöltött álláshoz szükséges szaktudást figyelembe véve bruttó 733 és 2900 forint között mozog.

Az iskolaszövetkezetnél a legtöbb pozícióhoz kapcsolódó órabér nagyjából bruttó 1000-1100 forint körüli – tették hozzá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) idén is meghirdeti a nyári diákmunkaprogramot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, ebben a 16-25 éves diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget – közölte a tárca korábban az MTI kérdésére.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik annak indulásakor (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek. Az idén rendelkezésre álló összegből nagyjából 25-30 ezer diáknak tudnak munkát biztosítani a nyári időszakban. A program emellett lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítésére is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL