Komlósi Csaba, az LMP egri önkormányzati képviselője szerint akár egri gimnáziumokat is be kell zárni a kormány oktatáspolitikája miatt.
A képviselő erről fejtette ki gondolatait a hétfői sajtótájékoztatón, az egri LMP irodában.
– A közgyűlés 37 napirendi pontot fog tárgyalni, ennek a 28. napirendi pontja a Tájékoztató a szakképzés helyzetéről címet viseli, előterjesztője Csákvári Antal. A bizottsági vitán olyan dolgok hangzottak el az előterjesztőtől és olyan dolgokat olvasunk a kormánykommunikációból, amelyek miatt érdemes megszólalnom – kezdte sajtótájékoztatóját Komlósi Csaba.
Mint mondta, tulajdonképpen a bizottsági ülésen a képviselő felmondta a kormányzati közhelyeket ebben az ügyben, amelyek arról szólnak, hogy túl sok a gimnazista az országban, viszont kevesen járnak szakképzésbe, az ország számos helyén munkaerőhiány van, tehát megvan a megoldás: államilag szabályozni kell a gimnazisták számát és át kell terelni a szakképzésbe a gyerekeket, így módon meg fog oldódni a munkaerő hiány.
– Van egy rossz hírem a kormánynak vagy Csákvári Antalnak: nem fog megoldódni. Ugyanis az oktatás nem független a társadalom és a gazdaság egészének működésétől, és egy olyan gazdasági-társadalmi helyzet alakult ki az országban, amelyből következik ez a munkaerőhiány és nem az oktatásban rejlik a megoldás – részletezte.
Hozzátette, ha valaki megfelelő szakmát, szakképesítést szerez, nem akar olcsó munkaerő lenni Magyarországon, ezért elvándorol innen.
– A magyar fiatalok – egy nemrégi felmérés szerint – 37 százaléka tervezi, hogy elhagyja az országot. Ha több szakmunkást képzünk, akkor többen fognak elmenni. A távozni szándékozók 55 százaléka az alacsony bérek miatt akar elmenni – mondta a képviselő.
Komlósi Csaba két dolgot tett hozzá a kormányzati elképzeléshez.
Szerinte az egyik, hogy ez tulajdonképpen egyfajta beismerése annak, hogy az alapfokú oktatás kudarcos.
– A másik: Parragh László iparkamarai elnök nemrég úgy nyilatkozott, hogy “óriási hiba, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat”. Parragh László figyelmébe ajánlanánk egyébként, hogy 2013 óta nem a polgármesterek zárnak be iskolákat, hanem a KLIK. A tény az tény, ha ez valóban megtörténik, hogy a szakképzés felé tereljük a gyereket a gimnáziumokból, akkor gimnáziumok vállnak feleslegessé. Azt kérném a helyi Fidesz vezetőitől, hogy álljanak ki az egri polgárok elé és mondják meg, melyik iskolákat fogják bezárni. Ha tényleg ez a terv, hogy a gimnáziumokból eltereljük a gyerekeket a szakmunkásképzőkbe, akkor mondják meg, melyik iskola lesz Egerben az első áldozat – zárta gondolatait Komlósi Csaba.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














